időjárás 6°C Andor , András 2023. november 30.
logo

Vona bejelentette: pártot alapított

Magyar Nemzet
2023.09.07. 10:27 2023.09.07. 19:10
Vona bejelentette: pártot alapított

Visszatér a pártpolitikába Vona Gábor, aki bejelentette, a Második Reformkor Egyesület párttá alakul. 

A Jobbik korábbi vezetője közösségi oldalán közölte, három alapja van a pártnak, az egyik egy jövőkép, ami a párt neve, azaz a reformkor. 

–  A Második reformkor lehet az önszerveződő Magyarország, az önbecsüléssel bíró társadalom, valamint az összetartó ország legszebb jövőképe –

 mondta Vona, aki második pontként a politikai szemléletről beszélt, amiért szerinte nem ideológiai ketrecekben lehet harcolni, hanem ezek felett állva.  Harmadik pontként a konkrét ügyeket, törvényjavaslatokat említette, amelyekkel pártja foglalkozni kíván. – Ezzel a három dologgal együtt született meg egy új politikai identitás, a Második reformkor politikai identitása – mondta, jelezve, ezek miatt érzete úgy, hogy ki kell lépni a civil életből, be kell lépni a pártok világába. 

– Nem tudunk civil szervezetként eleget tenni, ki kell hajózni a pártpolitika tengerére

 – mondta. Elismerte, hogy már most is sok párt van, „de hiába a sok párt, bennünket nem képvisel egyik sem, mi képviseljük magunkat”. Jelezte még, hogy a politikai szemlélet a reformkoriság lesz, és politikai identitásuk a függetlenség és a szuverenitás lesz,  senkivel nem fognak össze, nincs politikai szövetség egyik oldallal sem. 

 


Borítókép: Vona Gábor (Fotó: Kovács Tamás/MTI)

Vona pártot alapított

Vona Gábor új pártja csak az európai parlamenti választáson indulna

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.