Ezt csütörtökön jelentették be a szervezők.

Hogyan halmozott hazugságot hazugságra az MI5 a nőket bántalmazó neonáci kém ügyében?
Kiderült, hogy a titkosszolgálat hamis tanúvallomásokat tett három bíróság előtt.
Ezt csütörtökön jelentették be a szervezők.
„Nem volt más választásunk” – közölte Hasimoto Szeiko, a szervezőbizottság vezetője.
A döntés a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal történt egyeztetés után született meg, és az előzménye az, hogy a japán kormány a koronavírus-járvány és az emelkedő esetszámok miatt július 12-étől augusztus 22-éig rendkívüli állapotot hirdetett a fővárosba.
A külföldi szurkolók részvételét már tavasszal megtiltották, de mostanáig az volt a terv, hogy a hazai nézők korlátozott számban ugyan, de ott lehetnek a lelátókon.
Az augusztus 8-ig tartó tokiói játékokon – amelyet a pandémia miatt tavalyról halasztottak idén nyárra – 176 magyar sportoló vesz részt.
Kiderült, hogy a titkosszolgálat hamis tanúvallomásokat tett három bíróság előtt.
A bizottsági elnökről ma tartanak vitát.
Moszkva kínai vállalatokat és orosz közvetítőket is igénybe venne fegyverkészleteinek bővítésére.
A helyfüggetlen munka forradalma.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.