Olimpia Budapesten? A magyar főváros jelentőségét hangsúlyozta a NOB-alelnök
Ifjabb Juan Antonio Samaranch az öttusa átalakulásáról is bennfentesként mondta el véleményét.
Ifjabb Juan Antonio Samaranch az öttusa átalakulásáról is bennfentesként mondta el véleményét.

Ebanie Bridges elmondása szerint ha ő lépne ellenük szorítóba, simán „tökön rúgná” őket, vállalva, hogy ezért diszkvalifikálják.

A sportvezetőt a Magyar Olimpiai Bizottság kérte fel március végén, hogy nyújtsa be pályázatát az állandó NOB-tagságra Lausanne-ban.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke felszólította Ukrajnát, hogy hagyjon fel a 2024-es párizsi olimpia bojkottfenyegetésével.

A harminckilencedik éve az utolsó a NOB-ban, a barcelonai volt a kedvenc olimpiája.

Helyiek sem lehetnek jelen a július 23-án kezdődő tokiói olimpia versenyein, az esemény így teljesen zárt kapus lesz.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közzétette az általános kvalifikációs alapelveket a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiára.
Sok az olyan sportoló, aki talán pályafutása utolsó olimpiájára készült idén – gondolhatunk akár Hosszú Katinkára és Kozák Danutára is.

Abe Sindzó kedden telefonon egyeztetett Thomas Bachhal és utána arról tájékoztatta a sajtót, hogy azonos állásponton voltak a halasztás szükségességét illetően.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szerelvényen közel százan utaztak.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Megszólalt Mikola Azarov volt ukrán miniszterelnök.

Meglepő javaslat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Az elődöntőben rekordot döntő angol tini a döntőben is megállíthatatlan volt.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.