Bezártak egy radikális iszlámot hirdető mecsetet Franciaországban

A vallási helyen legitimálták a fegyveres dzsihádot és a terrorcselekmények elkövetését.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 10. 13. 21:16
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A francia belügyminisztérium elrendelte szerdán egy radikális iszlámot hirdető mecset bezárását a nyugat-franciaországi Le Mans városához közeli, 11 ezer lakosú Allonnes településen, ahol legitimálták, vagyis elfogadottként kezelték a fegyveres dzsihádot. A rendőrségi közlemény szerint a vallási helyet két iszlám egyesület működtette, s mintegy háromszázan látogatták rendszeresen.

A bizonyítékok szerint a radikális iszlamista mozgalomhoz tartozó vagy ahhoz közel álló emberek által látogatott vallási helyen a tevékenység és a beszédek legitimálták a fegyveres dzsihádot, a mártírhalált, a terrorcselekmények elkövetését, az erőszak, a gyűlölet és a diszkrimináció alkalmazását, valamint a saría bevezetését

– olvasható a nyugat-franciaországi Sarthes megye közleményben.

Az allonnes-i mecsetben egy Korán-iskola is működik, ahol mintegy 110 gyerek tanul. A prefektúra szerint a fegyveres dzsihádról pozitív tartalommal beszéltek a gyereknek, s ez alapján a mecset indoktrinációs, befolyásolt tanítást folytató helynek minősül. Nyomozati források szerint a mecsetet hetek óta megfigyelték a titkosszolgálatok.

Gérald Darmanin belügyminiszter szeptemberben a Le Figaro című napilapnak adott interjúban jelentette be, hogy hat olyan mecset ellen indult eljárás, amely a gyanú szerint a radikális iszlámot propagálja, s így a közeljövőben további imahelyek hatósági bezáratása várható. 

A belügyminiszter elmondta, hogy amióta a kormány két évvel ezelőtt meghirdette az iszlamista szeparatizmus elleni programját, 89 vallási hely került megfigyelés alá radikalizmus gyanúja miatt, s egyharmadukat be is zárták. A tárcavezető hozzátette, hogy Emmanuel Macron államfővé választása óta a rendőrség mintegy 24 ezer ellenőrzést tartott, és  szélsőségesek által látogatott 650 helyet vagy szervezetet számolt fel.

Borítókép: Twitter/gdarmanin

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.