Sokkoló: muszlim tudósok világszintű dzsihádra szólítanak fel Izrael ellen
Európa biztonságát is fenyegeti a felhívás.
Európa biztonságát is fenyegeti a felhívás.
Gorka Sebestyén: Minden megváltozik Trump beiktatása után.
A francia titkosszolgálat fogta el a dzsihadistát, aki a párizsi Notre-Dame ellen tervezett merényletet.
Németország az önbecsapás földje, a társadalom robbanás közeli helyzetben van.
Mihálffy Balázs, a Magyar Iszlám Közösség alapítója, a Korán egyik magyar fordítója szerint az iszlám nem egy erőszakos vallás, és amit ma látunk, az nem iszlám.
Az Iszlám Dzsihád által indított rakéták közül több mint kétszáz el sem érte Izrael területét, még Gázában felrobbant.
A mecsetet öt hónappal ezelőtt zárták be, azonban a közigazgatási bíróság szerint elvégezték a megfelelő változtatásokat.
Magánklinikákat pénzelő dzsihadista hálózatot számoltak fel a spanyol rendőrök.
A francia belügyminiszter szerint a The right way nevű portál a dzsihádra szólít fel.
Sajtóértesülések szerint a mecset imámját megfigyelte a hírszerzés, miután kiderült, hogy dzsihádot hirdet az imahelyen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrzej Duda lengyel elnök és felesége, Agata Kornhauser-Duda délután szavazott Krakkóban az elnökválasztás második fordulójában.
A Fidelitas képviselői európai és amerikai patrióta barátaikkal elmentek a déli határzárhoz, hogy megmutassák, hogyan lépünk fel mi, magyarok az illegális migráció ellen.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter tájékoztatta az államfőt a Brjanszki régió vasúti sérültjei számára nyújtott segítségről.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
Tombol a kettős mérce.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.