Angela Merkel 2015-ben megszegte a Németországban és az EU-ban addig érvényes bevándorlási szabályokat. Minden ténylegesen vagy állítólagosan üldözött beáramolhatott, mindenekelőtt a világ archaikus térségeiből, a szabadságról, az emberi jogokról és a vallásról alkotott teljességgel összeférhetetlen nézeteivel együtt. Az áradat a népvándorlás és az invázió képeit idézte elő.
Mára a belbiztonság odaveszett, Németországba pedig behurcolták a muszlim világ konfliktusait. A zsidók ma nagyobb biztonságban élnek Magyarországon, mint Németországban. Németországban számos zsidó nyilvánosan már nem viseli a fejfedőjét, a kipát. A németországi muszlimok veszély nélkül kereshetik fel mecsetjeiket, a zsidók azonban nem a zsinagógáikat. És mindez épp abban az országban történik, amely a világtörténelem legnagyobb tömeggyilkosságát hajtotta végre a zsidókkal szemben!
A Merkelt 2021-ben követő szociáldemokrata–zöld–liberális kormány – amely maoista módon az átalakítás kormányának nevezi magát – töretlenül folytatta onnan, ahol Merkel vígan lerombolta a szövetségi köztársaságot.
Az októberi bajorországi és hesseni tartományi választások világosan megmutatták, hogy azok, akik „odafent vannak”, nem térnek jobb belátásra. A korábban tartósan és megérdemelten nagy pártok, mint amilyen a szociáldemokratáké is volt, marginálissá válnak. 2015 ősze óta várom a Willkommenskultur révületének végét és az „Elnézést!”-kultúra ébredezését. Arra nem számítottam, hogy erre nyolc hosszú évet kell várni. Már a legelején megvédtem Orbán Viktor magyar és Sebastian Kurz osztrák kormányfőt. Magyarország 2015–16-ban megmentette az uniót a káosztól. A magyar határlezárás nélkül valósággal megfulladtunk volna.
Ahmad Mansour iszlámkutató találóan mondta: az iszlám nem fog integrálódni. A muszlimok integrálódhatnak, az iszlám vallás azonban nem integrálható a nyugati értékrendbe, ahol az alkotmányok elsőbbséget élveznek a vallásokkal szemben.
Ebben az értelemben az iszlám nem tartozik Németországhoz, azok a muszlimok azonban igen, akik tiszteletben tartják a német alaptörvényt és vallásgyakorlásuk fölébe helyezik azt. Az ilyenek ugyanakkor bizonyosan nem sokan vannak. Úgyszólván az anyatejjel együtt szívják magukba a gyűlöletet, valamint az ellenszenvet minden olyasmivel szemben, ami nyugati és nem muszlim.
Az október 7-i izraeli bestiális palesztin pogrom nyomán most felvillan az „Elnézést!”-kultúra. A Willkommenskultur korábbi szószólói most egy csapásra úgy coming outolnak bűnbánókként, mintha sohasem gondolták volna másképp a dolgokat. Holott sokan figyelmeztettek. Korábbi kancellárok – így Helmut Schmidt („a bevándorlás problémákat okoz”), Willy Brandt („nagyon gondosan át kell gondolnunk, hol merül ki társadalmunk befogadóképessége”) és Helmut Kohl, aki a németországi törökök felétől megszabadult volna – is felhívták a figyelmet az iszlám beszivárgásra. Otto Schily belügyminiszter 1999-ben arra figyelmeztetett, „átléptük a bevándorlással a terhelhetőség határait”. Thilo Sarrazin 2010-ben írta meg Németország felszámolja önmagát című könyvét. Józanul vetett számot a veszéllyel, amit a muszlimok egyre nagyobb hányada jelent a német többségi társadalomnak, és behozta a közbeszédbe, hogy széles körben elutasítják az integrációt. Fejtegetéseinek jelentős részét az oktatáspolitikának szentelte, amelyet ma is a sikeres integráció kulcsának tart. 2015-ben mindez feledésbe merült. Németország megrészegült, akik pedig a különleges szeszt adagolták neki, vadásztak mindenkire, aki megfontolt maradt.
2015 őszén a tévében a szerkesztők sírtak a boldogságtól. A szociáldemokrata Martin Schulz aranyrudakról beszélt. Majd nem sokkal később, 2015 szilveszterén a kölni dóm előtti tér úgy rázkódott meg, mint évekkel korábban a kairói Tahrir. Hol vannak hát az Elnézést!-kultúra szülési fájdalmai, amelyeket persze a de facto bocsánatkérők biztosan soha nem fognak így nevezni? Mindenesetre Olaf Scholz kancellár egyszer csak arról beszél, „a korlátlan bevándorlás veszélyezteti a szociális államot”, a Frankfurter Allgemeine Zeitung pedig azt írja, „a németországi antiszemitizmus a baloldali Willkommenskultur eredménye”.
Az elmúlt évek egyik legrosszabb ködgyertya-hajigálója, Nancy Faeser belügyminiszter egyszerre a valósághoz szeretné igazítani a statisztikákat. A szociáldemokraták által a jobboldal ellen 2013-ban meghirdetett harc óta a bűnügyi statisztikákat ideológiailag vak módon vezették Németországban. Az összes bűncselekményt – legyen szó plakátszaggatásról, antiszemita kijelentésekről vagy köztörvényes bűncselekményekről, amelyeknek nem nyilvánvaló a hátterük – automatikusan „jobboldali erőszakként” sorolták be. Ily módon eddig a muszlim bűncselekményeket és antiszemitizmust is a „jobboldali” rubrikába könyvelték. Aki tehát tudni szeretné a bal- és jobboldali erőszak arányát, annak le kell vonnia a „jobboldali erőszak” rubrikájának viszonylag nagy arányszámát. Németország az önbecsapás földje.
Friedrich Merz CDU-elnök Izrael elismerésére szólítja fel a bevándorlókat. Jól hangzik, de be is váltja, amit oly szépen ígér? Az iszlám ismeri a takija, a szükséghazugság elvét: a hitetleneknek hazudni lehet, egy bizonyos cél elérése érdekében is. Okkal lehet ilyen cél a német állampolgárság is. Más társadalmak bomlasztása az umma, az összes muszlim közössége révén része a világot átfogó dzsihádnak, a muszlimok szent harcának, és lopózva valósítható meg a honosítással.
2014–15-ben Németország egy mozgalom formájában kapott figyelmeztetést a túlnyomórészt muszlim térségekből való zabolátlan bevándorlásról. Ezt a mozgalmat Pegidának (Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen) nevezték, és kezdetben olyan követelésekkel állt elő, amelyeket ma jóravalóknak ítélnének Németországban. Kilenc évvel ezelőtt azonban ez másképp festett. A fősodor a náci párt hulladékaként szidalmazta a Pegidát, aki pedig kapcsolatba került vele, az nácinak számított. A Pegida időközben történelemmé lett, és a mozgalom a nyomás hatására valóban radikalizálódott, tizenkilenc követelése ugyanakkor elolvasásra érdemes maradt.
A szerző korábban a szászországi SPD-képviselők vezetője volt, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból
Borítókép: Angela Merkel volt kancellár választási plakátja (Fotó: Picture Alliance)
