A Kurir értesülése szerint az elkövető előzőleg illetlenül viselkedett a buszon, zaklatta a lányokat. A sofőr és az ellenőr ezért leszállíttatta a járműről. A fiatal férfi megvárta, míg a busz visszafelé indult és tüzet nyitott rá egy gépkarabélyból – tette hozzá a lap.
Bosszúból nyithatott tüzet az elkövető a koszovói iskolabuszra
Bosszúból cselekedhetett az a fiatal férfi, aki péntek este tüzet nyitott Koszovóban egy iskolabuszra megölve két gyereket és egy felnőttet – közölte a Kurir című helyi lap.

Az NTV orosz hírtelevízió szerint a koszovói rendőrség is bosszúból elkövetett cselekményt, nem pedig terrorcselekményt sejt a háttérben.
Az eset Gllogjan településen történt. A golyózáporban életét vesztette a buszsofőr és egy 17, illetve egy 19 éves diák.
Az maszkot viselő elkövető elmenekült a helyszínről, nagy erőkkel keresi őt a rendőrség. A helyi sajtó értesülései szerint a buszon utazó diákok albán nemzetiségűek voltak.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki elszakadását Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Míg a világ több mint száz országa elismeri Koszovó függetlenségét, Szerbiához hasonlóan Oroszország szerint sem független államról van szó.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!