A keddi teszt során két, nagy hatótávolságú robotrepülőgép 1800 kilométert tett meg 9,137 másodperc alatt, és eltalált egy szigetet az ország keleti partjainál – számolt be a KCNA.
A csütörtökön tesztelt két, irányított rakéta szintén pontosan eltalálta a célpontot, és bizonyította a terveknek megfelelő robbanóerejét – tette hozzá a hírügynökség. A dél-koreai vezérkari főnökök bizottsága csütörtökön közölte, hogy mindkét tesztet észlelte, és hogy a rövid hatótávolságú rakéták mintegy 190 kilométert repültek, 20 kilométeres maximális magasságot elérve, majd egy lakatlan szigeten csapódtak be. Az év eleje óta a mostani volt a hatodik észak-koreai rakétateszt. A hónap elején Phenjan taktikai irányított rakétákat és egy, vasútról indítható rakétarendszert, valamint hiperszonikus rakétákat tesztelt, amelyek képesek semlegesíteni a rakétavédelmet.
Jang Mu Dzsin, a szöuli Észak-koreai Tanulmányok Egyetemének professzora szerint Phenjan valószínűleg fokozza a nyomást, és esetleg interkontinentális ballisztikus rakétát vagy más, nagy erejű fegyvert indít februárban és áprilisban, amikor Kim a néhai apja és nagyapja születésének 80. és 110. évfordulóját ünnepli, amelyek az országban jelentős évfordulók.
A kísérletek sorozata arra irányul, hogy felhívja a figyelmet Észak-Korea egyre változatosabb rakétaarzenáljára és az Egyesült Államokkal való szembenállás jegyében erőt demonstráljon
– tette hozzá a szakértő.
Borítókép: A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által 2022. január 28-án közreadott képen Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) látogatást tesz egy fegyvergyárban egy meg nem nevezett helyszínen. (Fotó: MTI/EPA/KCNA)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!