Szavai szerint az EU ukrajnai katonai kiképző központjaiban lényegében oroszellenes harcosokat készítenek fel.
Mint mondta, Ukrajna területén több száz amerikai és brit katona tartózkodik. Rámutatott, hogy a Donyec-medencében a demarkációs vonal mentén mind nagyobb számban koncentrálódik az ukrán haderő, amelynek legütőképesebb egységeit olyan önkéntesek alkotják, akiket nemrégiben még Nyugaton is szélsőségesnek minősítettek.
Lavrov azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy a konfliktuspotenciál növelése révén döntő mértékben hozzájárult a világesemények kedvezőtlen alakulásához.
Lavrov szerint folytatódik az ENSZ Alapokmányán alapuló világrend aláásása és a nyugati országok zártkörű szervezetekkel próbálják meg helyettesíteni a világszervezetet, saját körben meghatározott szabályokkal pedig a nemzetközi jogot, a hozzájuk nem csatlakozó országokat pedig retrográdnak és revizionistának bélyegzik.
A külügyminiszter elmondta azt is, hogy teljes gőzzel halad a február 4-re kitűzött pekingi kínai–orosz csúcstalálkozó előkészítése. Lavrov elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a téli olimpiai játékok megnyitásának napján látogat Pekingbe, ahol teljeskörű tárgyalásokat folytat majd kínai hivatali partnerével, Hszi Csin-Pinggel. Az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy ő egy nappal korábban találkozik Van Ji kínai külügyminiszterrel, akivel részletesen megtárgyalja a nemzetközi kérdéseket.
Borítókép: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter 2020. március 3-án közös sajtótájékoztatón vesz részt finn kollégájával Helsinkiben (Fotó: Lehtikuva/Markku Ulander/Reuters )




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!