Megérkeztek a német csapaterősítések Litvániába

Hatvan járműből álló német konvojjal 130 katona érkezett a balti államba, a további egységek a következő napokban indulhatnak

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 02. 17. 21:36
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megérkezett csütörtökön a csapaterősítésnek szánt első német kontingens a litvániai Rukla város mellett fekvő katonai bázisra. A hatvan járműből álló német konvojjal 130 katona érkezett a balti államba. 

A tüzérségi és felderítő egységek oszlopa kedden indult el a kelet-németországi Jägerbrück laktanyából, és Lengyelországon keresztül érte el Litvániát. A következő napokban egy második konvoj indul útnak tarackokkal és nehéz szállító járművekkel Ruklába.

A német védelmi tárca február 7-én jelentette be, hogy további 350 katonát küld Litvániába a NATO-csapaterősítés részeként az ukrajnai válság közepette. A Litvániában szolgáló, jelenleg 1200 fős − német vezetésű − NATO-erő mintegy fele a német hadsereg (Bundeswehr) katonája. A NATO-harccsoportot 2017-ben telepítették Litvániába, miután Oroszország 2014-ben annektálta a Krím félszigetet.

Daniel Andrae alezredes, a Litvániában állomásozó kontingens parancsnoka szerint a csapaterősítés a hét végéig befejeződik. 

− Megmutattuk, hogy képesek vagyunk rövid időn belül nagy távolságból csapatokat behozni

− mondta Andrae a Reuters hírügynökségnek. Hozzáfűzte, hogy a várt erősítés révén több mint 350 katonával és száz járművel fog bővülni az állomány.

Arvydas Anusauskas litván védelmi miniszter csütörtökön közölte, hogy Norvégia ötven-hatvan fővel akarja erősíteni Ruklában állomásozó kontingensét az elkövetkező három hónapban. Mint mondta, ezzel a helyben lévő NATO-harccsoport 1610 fősre duzzad majd.

− Kulcsfontosságú elrettentő tényező a szövetséges csapatok litvániai jelenléte

− jelentette ki Margiris Abukevicius, a litván védelmi miniszter helyettese.

Nagy-Britannia, amely a szomszédos Észtországban vezet egy hasonló harccsoportot, korábban jelezte, hogy megduplázza erőit.

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön azt mondta: továbbra is minden jel arra mutat, hogy Oroszország Ukrajna elleni támadást tervez. Hozzátette: feltehető, hogy Moszkva úgynevezett idegen zászló alatti művelettel akar ürügyet kreálni az invázióhoz, különös tekintettel arra, hogy az ukrán kormányerők és az oroszbarát kelet-ukrajnai szeparatisták egymás állásait lőtték.

Borítókép: A német csapatokat szállító járművek megérkeztek Rukla városába (Fotó: Reuters/Ints Kalnins)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.