Hosszú és sikeres utat jártunk be az 1989-es határnyitás óta. A »hogyan tovább?« kérdését illetően azonban ma nem mindig gondolkozunk hasonlóan, ami nem baj, hiszen szuverén országok vagyunk, az Európai Unió pedig szuverén országok különleges és egyedülálló szövetsége – fogalmazott levelében.
Hozzátette: a különböző európai identitásból és örökségből is eredő politikai és társadalmi vitáknak, legyen szó az unió vagy a tagállamok társadalmainak jövőképéről, nem lehet más kerete, mint a kölcsönös tiszteleten és az európai szerződéseken alapuló párbeszéd.
Magyarország aktívan vesz részt a közös gondolkodásban Európa jövőjéről, ebben kiáll a tagállamok uniója mellett, és azt keresi, hogyan teheti biztonságosabbá és erősebbé a közösséget – jelezte Szijjártó Péter.
Kitért arra is, hogy van néhány nagy jövőtéma, ahol nem egymás legyőzése, hanem egymás álláspontjának megismerése, tiszteletben tartása és az eltérő modellek egymás mellett élésének biztosítása lehet a közös küldetés. A társadalmi jövőkép, ezen belül a migráció kérdése, valamint a család, a szülők és gyermekek viszonya ebbe a kategóriába tartozik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!