Csehország engedélyezné, hogy állampolgárai Ukrajnában harcoljanak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A dánok tették lehetővé elsőként, hogy állampolgáraik csatlakozhassanak az Ukrajnában zajló háborúhoz.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 03. 01. 8:07
AUSTRIA-CZECH-POLITICS-DIPLOMACY Fotó: GEORG HOCHMUTH

Ezt maga Mette Frederiksen miniszterelnök jelentette be vasárnap, nem sokkal azután, hogy az ukrán kormány segítséget kért. Frederiksen azt mondta, hogy ezt a döntést mindenkinek magának kell meghoznia. Kiemelte, hogy ez minden, Dániában élő ukránra, és azokra is vonatkozik, akik úgy érzik, hogy önkéntesen segíteni akarnak a frontvonalon. London nevében támogatta Zelenszkij ötletét Liz Truss brit külügyminiszter is. Ben Wallace brit védelmi miniszter azonban hétfőn a BBC-nek bírálta a külügyminiszter előző napi kijelentését, s úgy fogalmazott: „vannak ennél jobb módszerek is” az ukrajnai biztonság támogatására azok számára, akik nem részesültek megfelelő kiképzésben és nem szereztek katonai tapasztalatokat a brit hadseregben.

Borítókép: Milos Zeman cseh államfő (Fotó: APA/AFP/Georg Hochmuth)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.