A rendőrség közleménye szerint a férfi összezavarodott vallomásában, és végül bevallotta, hogy 59-szer szúrta meg Gaal Orsolyát, majd holttestét egy hokitáskába gyömöszölve egy közeli park szélén hagyta. Ezek a vérnyomok vezették el a gyilkosság másnapjának reggelén a rendőröket a nő házáig, ahol annak 13 éves fia egyedül tartózkodott.
A portál arról ír, a hatóság emberei a feljegyzés előkerülése után folyamatos megfigyelés alatt tartották Bonola otthonát. Egyik nap pedig a kukásautót is megállították, miután a férfi kivitte szemetét. Ekkor került elő egy véres munkáscsizma és több vérfoltos tárgy is.
A parkban egyébként több véres holmit is találtak, véres rongyokat, melyeket a gyilkos valószínűleg keze bekötésére használt, egy faodúban pedig egy összegyűrt, véres narancssárga dzsekit is találtak.
A The Daily Best információi szerint a férfi maga szólította meg a háza közelében tartózkodó rendőröket, arról érdeklődve, hogy őt keresik-e. Kihallgatása során először megpróbálta elterelni magáról a gyanút, azonban hamar belebonyolódott a kézsérülését magyarázó történetbe, és bevallotta a gyilkosságot – tette hozzá az ATV írása.
Bonola vallomása szerint az áldozattal két éven keresztül folytatott viszonyt, azonban nemrég arra lett figyelmes, hogy a nő egy másik férfival vált üzeneteket. Kettejük kapcsolatáról akart beszélni a nővel, ezért szombat éjfél után elment Orsolya házába.
A beszélgetés azonban hamar veszekedéssé fajult, ezért lementek az alagsorba, hogy ne ébresszék fel a nő 13 éves fiát, aki a ház legfelső emeletén aludt.
Az ATV cikke szerint Bonola az alagsorban azonban kést ragadott és bevallása szerint 59-szer megszúrta a nőt, majd egyik fiának görgős hokitáskájába gyömöszölte holttestét, és elvitte a közeli park szélére.
Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: Rendőrségi helyszínelés (Forrás: YouTube/NBC New York)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!