– A szemünk előtt újfent feléledt az orosz imperializmus, annak agresszív, militáns formájában – közölte Eduard Heger szlovák miniszterelnök február 24-én, aznap, amikor az orosz invázió megkezdődött Ukrajnában. A szlovák kormányzati és ellenzéki pártok egyöntetűen elítélték Moszkva katonai fellépését, a jobbközép-liberális kormány pedig nem csak szavakban, de tettekben is segítséget nyújt: Szlovákia eddig 130 ezer menekültet fogadott be, szorgalmazta Ukrajna gyors felvételét az Európai Unióba, üzemanyagot és lőszert küldött az ukránoknak. A politikusi nyilatkozatokból azonban az is kiderül, hogy a NATO-tag Szlovákia szeretne kimaradni a háborúból. A pozsonyi kormány elutasította például azt a Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője által felvetett elképzelést, hogy vadászgépeket kölcsönözzön Kijevnek.
Ukrajna orosz katonai megszállását a lakosság 77 százaléka agressziónak tartja, de a NATO katonai fellépését csak a lakosok 12 százaléka támogatja
– idézett egy felmérést az Új Szó felvidéki magyar hírportál. – Ha a NATO beavatkozna az ukrajnai háborúba, az a harmadik világháború kitörését jelentené – közölte a hétvégén Zuzana Caputová szlovák államfő.
A hazai védelem megerősítése érdekében azonban a parlament nemsokára tárgyal NATO-csapatok behívásáról; cseh, német, holland, lengyel és szlovén egységek – összesen 1200 külföldi NATO-katona – és Patriot típusú légvédelmi rakétarendszer érkezhet Szlovákiába. A lakosság fele támogatja a seregek érkezését a Markíza televízió felmérése szerint, ám 67 százalékuk ellenzi az amerikai katonák jelenlétét. A külföldi csapatokat nagyobb arányban utasítják el a volt miniszterelnök, Robert Fico vezette ellenzéki szociáldemokrata Smer, és a radikális jobboldali Republika hívei.
Fico nemrég a Wehrmacht (a náci Németország haderejének) szívélyes fogadtatásához hasonlította a NATO-csapatok érkezését.
A Smer és a Smerből kivált Hlas is az ország szuverenitása megsértésének nevezte azt a nemrég aláírta szlovák-amerikai védelmi szerződést, amely lehetővé tenné, hogy az Egyesült Államok katonai támaszpontokat hozzon létre és hadászati eszközöket telepítsen az ország területén.