A texasi mészárlás árnyékában rendezik meg a fegyverlobbi legnagyobb találkozóját

Többek közt Donald Trump korábbi amerikai elnök is felszólal az eseményen, de ellentüntetőkre is lehet majd számítani.

2022. 05. 26. 17:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken két év kihagyás után kerül megrendezésre az NRA, az amerikai Nemzeti Lőfegyverszövetség éves találkozója a Texas állambeli Houston városában. A nagyszabású rendezvényt azonban beárnyékolják a hét tragikus eseménye: kedden egy tizennyolc esztendős merénylő az elmúlt évek egyik legtöbb halálos áldozatát követelő ámokfutásába kezdett, amelyben huszonegyen − köztük tizenkilenc 11 évesnél is fiatalabb gyermek − vesztették életüket a texasi Uvalde városának egyik általános iskolájában. 

Az amerikai fegyverlobbi egyik legnagyobb eseményén többek közt felszólal majd Donald Trump korábbi amerikai elnök, Ted Cruz, Texas állam republikánus szenátora, valamint Greg Abbott texasi kormányzó is.

Trumpnak egyébként nem ez lesz az első beszéde a rendezvényen, 2014-től kezdve öt éven át folyamatosan felszólalt itt, legutóbb 2019-ben.

Az NRA éves találkozójával egy időben szinte kivétel nélkül szerveznek a fegyvertartási szabályok szigorítására irányuló tüntetéseket is, a körülményekre való tekintettel most az elmúlt évek legnagyobb demonstrációjára lehet számítani, több civilszervezet is bejelentette erre irányuló szándékát. 

Út a politikába

A fegyverszövetséget még 1871-ben alapította két polgárháborús veterán azzal a céllal, hogy tudományos alapokkal alátámasztva bátorítsák az embereket a lövészetre. Az NRA útja a politikai lobbi világába 1934-ben vette kezdetét, ekkor kezdtek el a szervezet tagjainak hírleveleket küldeni a fegyvertartással, fegyverhasználattal kapcsolatos tervezett törvénymódosításokról. Szélesebb körű politikai befolyását azonban csak évtizedekkel ez után, az 1975-ben a szervezeten belül létrehozott jogalkotási intézetnek, valamint a két év múlva megalapított politikai bizottságnak köszönhetően tudta kiterjeszteni. 

Azóta az NRA az amerikai fegyverlobbi legbefolyásosabb szervezetévé nőtte ki magát, körülbelül 5,5 millió tagja és még ennél is több támogatója között olyan hírességek és politikusok is vannak, mint például Chuck Norris, Tom Selleck, vagy éppen Donald Trump.

 

Csökkenő költségvetés

A szervezet bevételei Trump elnökségének első évében érték el a csúcsot, azóta azonban jelentősen, négy év alatt 22 százalékkal estek vissza, 2020-ban 285 millió dollárt tettek ki. 

Ennek köszönhetően a lobbitevékenységre fordított kiadások is csökkentek − ezek körülbelül 3 millió dollárt tehetnek ki évente−, ennek ellenére azonban még mindig nagyon jelentős és befolyásos szervezetről van szó.

Az NRA ellen a New York-i és washingtoni állami ügyészség is vizsgálatot folytat, a vezetőséget az adományok magáncélra való felhasználásával vádolják, Wayne LaPierre, a szervezet vezérigazgatója azonban alaptalan, előre megfontolt támadásnak nevezte az ügyet.

 

Ellentmondásos megítélés

A texasi iskolai lövöldözéshez hasonló tragédiákat követően mindig fellángol a fegyverszabályozás szigorításáról szóló vita az amerikai közvéleményben, ennek középpontjában pedig a fegyverlobbi, és leginkább az NRA tevékenysége áll. A szervezet minden olyan törvényjavaslatot elutasít, amely az átlagemberek lőfegyverhez jutását nehezítené meg, inkább a szabályozások lazítása mellett kampányol. Az uvaldei mészárlást követően Joe Biden amerikai elnök és Barack Obama korábbi vezető is a fegyverlobbit hibáztatta a tragédia miatt. Ezzel szemben például Greg Abbott texasi kormányzó megvédte a lazább szabályozásokat:

Kaliforniában, New Yorkban, vagy Chicagóban szigorúbbak a törvények. Ennek ellenére egy hétvége alatt több embert lőnek le Kaliforniában, mint Texasban

− fogalmazott.

Borítókép: Donald Trump korábbi amerikai elnök az NRA 2018-as éves találkozóján (Fotó: EPA/Larry W. Smith)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.