− Amennyiben Moszkva nem oldja fel az ukrán gabonaszállítás jelentős részét megakadályozó tengeri blokádot, úgy nem elképzelhetetlen, hogy az Egyesült Államok közvetlenül katonailag is beavatkozzon a háborúba − fogalmazott Christopher Cavoli vezérezredes, az amerikai hadsereg európai és afrikai egységeinek parancsnoka. Cavoli − aki hamarosan a NATO európai főparancsnokságának irányítását is átveheti − elmondta: az élelmiszerhiány kedvez az olyan radikális iszlamista terrorszervezeteknek, mint az Iszlám Állam, az al-Sabaab vagy a Boko Haram,
ezáltal pedig az orosz blokád közvetetten hozzájárul a terrorhálózatok megerősödéséhez világszerte.
Cavoli elmondta, ezek a szervezetek a „gyenge kormányzatokból, a korrupcióból, szegénységből és az élelmiszer-biztonság hiányából táplálkoznak”, ezért a jelenlegi helyzetből rengeteget tudnak profitálni.
Megvan az esély arra, hogy Washington egy ponton beavatkozzon annak érdekében, hogy megakadályozza a globális piacok destabilizációját
− jelentette ki a vezérezredes a szenátus fegyveres erők bizottságának meghallgatásán. Cavoli ugyanakkor arról, hogy ezt a NATO egyik fő katonai vezetőjeként szorgalmazni fogja-e, nem beszélt.
A gyakran a „világ éléskamrájának” nevezett Ukrajna globális szinten az első helyen áll a napraforgóolaj exportjában, negyedik a kukorica és ötödik a búzakivitelt tekintve. Ukrán adatok szerint a gabonaexport jelentősen visszaesett a háború kezdete óta, csak májusban 64 százalékkal csökkent a tavalyi számokhoz képest. Az ENSZ becslése szerint körülbelül húszmillió tonna gabona rekedt a háború sújtotta országban, így az importra szoruló, leginkább közel-keleti és afrikai országok kénytelenek más alternatívák után nézni, ilyen lehet például Románia vagy Franciaország.
Nyugati vezetők és tisztviselők szerint Moszkva a gabonaszállítmányok visszatartásával próbálja elérni, hogy az ellene bevezetett szankciók egy részét feloldják. Egy, a héten nyilvánosságra hozott amerikai hírszerzési jelentés szerint az orosz haditengerészet jelenleg a Fekete-tenger északi harmadának egészét ellenőrzése alatt tartja, ezért a kereskedelmi útvonalak nem biztonságosak.