időjárás 17°C Ferenc 2023. október 4.
logo

Csehország Ukrajna négy-öt legnagyobb hadianyag-szállítója közé tartozik

MTI
2022.05.21. 11:30 2022.05.21. 11:39
Csehország Ukrajna négy-öt legnagyobb hadianyag-szállítója közé tartozik

Csehország Ukrajna négy-öt legnagyobb hadianyag-szállítója közé tartozik – jelentette ki Tomás Kopecky, a cseh védelmi miniszter helyettese a CTK hírügynökség által szombaton közölt beszélgetésben.

Az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnába sok milliárd korona értékben küldött Csehország fegyvereket és hadianyagot

– mutatott rá Kopecky, de pontos adatot nem kívánt mondani. A cseh kormány már az első hetekben több mint hárommilliárd korona értékben hagyott jóvá katonai segítséget, és a lakossági gyűjtésből további több mint egymilliárd korona jött össze. Más forrásokból ennek a többszörösét küldte eddig Csehország Ukrajnába – fejtette ki a miniszterhelyettes szintén konkrétumok nélkül.

Tomás Kopecky azt mondta, hogy az Ukrajnába küldött eszközökben szinte az összes fegyvernem és hadianyag megtalálható, a gránátvetőktől kezdve a nehézfegyverekig.

 A miniszterhelyettes szerint az Ukrajnának szánt hadianyag- és fegyverszállításokat a csehek már múlt év végén elkezdték szervezni, amikor világossá vált, hogy Oroszország katonai egységeket csoportosít át az ukrán határ közelébe. A háború kitörésekor már kész volt annak a hadianyagnak a jegyzéke, amely a cseh cégek rendelkezésére állt, és már csak a kulcsfontosságú finanszírozást kellett megoldani. Tomás Kopecky ekkor állítása szerint közvetlen kapcsolatba lépett a prágai ukrán nagykövettel is, és a diplomáciai képviselet ezt követően speciális alapot hozott létre, amelyben rövid idő alatt 1,2 milliárd korona gyűlt össze a cseh lakosság és a cégek adományaiból.

Az Ukrajnának eddig küldött hadianyag és fegyverszállítások pontos értékét a minisztérium nem kívánja nyilvánosságra hozni. 

Nagyon méltányos összegről van szó. Abszolút számokban az Ukrajnának küldött hadianyag-szállításokban a négy-öt legnagyobb szállító között vagyunk

– szögezte le a cseh védelmi miniszter helyettese. Nagyra értékelte, hogy a fegyverszállítások terén Csehország nagyon jól együttműködik Lengyelországgal, Szlovákiával és a balti államokkal. Hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának nyújtott hadianyag- és fegyverszállításokat folytatni kell.

 

Borítókép: Ukrán katonák egy páncélozott szállító harcjármű tetején a kelet-ukrajnai Harkivban 2022. március 26-án. (Fotó:
MTI/AP/Efrem Lukackij)

Háború Ukrajnában

„Zelenszkij a távozást tervezgeti”

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.