− Arra kell készülni, hogy az ukrajnai háború okozta élelmiszer-ellátási nehézségek miatt Afrika irányából jelentősen erősödni fog a migrációs nyomás, ezáltal pedig a terrorizmus terjedése is! – figyelmeztetett a minap Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett, hogy ez máris érezhető; az év első három hónapjában 57 százalékkal növekedett az Európába érkező illegális bevándorlók száma, ami már a 2016-os adatokat idézi.
Magyar segítség Etiópiában, ahol a szegénység nem elég kifejező szó
Az ukrajnai háború árnyékában máris kevesebb figyelem jut a világ más válságaira. Pedig az élelmiszer-ellátási nehézségek, a források csökkenése csak tovább tetézheti a bajt. Háború, szárazság, menekültek – megannyi kihívással kell szembenéznie Afrika második legnépesebb országának, Etiópiának is. Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója etiópiai tapasztalatairól, a teljes nincstelenségről, a migrációs fenyegetésekről mesélt lapunknak.

Az orosz és ukrán gabona kiesése ráadásul csak a háború egyik következménye. Már most is látszik az. hogy az Európában dúló harcok közepette kevesebb figyelem, és ezáltal pénz jut más – olykor még súlyosabb – válságövezetekre. Ezért is fontos, hogy amellett, hogy Magyarország már több milliárd forint értékű támogatást küldött Ukrajnának, a magyar kormány segélyezési programja, a Hungary Helps a világ más részeiről sem feledkezett meg. Csak az elmúlt néhány napban beszámoltak ugandai kikötők felújításáról, mianmari korábbi leprabetegek ellátásának segítéséről, legutóbb pedig etiópiai fejlesztésekről.
További Külföld híreink
A szegénység szavunk nem írja le elég hűen az ottani helyzetet. Helyesebb a teljes nincstelenség. Ezeken a településeken naponta több órát kellett gyalogolni, hogy vizet szerezzenek – de még az is szennyezett. Nincs bevezetve az áram. Nincs elég élelmiszer
– kezdte beszámolóját etiópiai tapasztalatairól Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, aki nemrégiben Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszóval, a segélyszervezet önkéntesével látogatott Afrika második legnépesebb országába.
Majdnem ötezer kilométer Addisz-Abebáig, újabb kétórás repülőút Gambelláig, majd még kétórás zötykölődés autóval, mire elérkeztek úti céljukhoz, a dél-szudáni határ közelébe, ahol a Hungary Helps 125 millió forintos támogatásával megvalósult projekteket adták át. Hogy mit érdemes adni, ahol semmi nincs?
A magyar fejlesztési program keretében az egyik helyen egy négy tantermes iskola épült fel. – Eddig egy bambuszból épült tákolmányban tanultak a gyerekek, amit elleptek a termeszek. Így az „iskola” életveszélyessé vált – magyarázta a segélyszervezet munkatársa. Egy másik „kebelében” (körzetben) négyezer ember ivóvízellátását biztosító kutat fúrtak, hogy megspórolják a hosszú gyaloglást.

Másutt gépesített malmot építettek meg.
Naponta hat órán át egyszerű bambuszrúddal őrölték a kukoricát, hogy legyen lisztjük. Ezt a munkát a gép öt perc alatt elvégzi, az asszonyok pedig koncentrálhatnak más feladatokra
– ecsetelte ennek előnyeit. Másokat vetőmaggal, kecskével, báránnyal, halászati eszközökkel segítettek.

A 115 milliós lakosú Etiópiában, amely ráadásul a világ egyik legszegényebb országa is, a magyar segély nem old meg minden problémát. Ám mint arra Gáncs Kristóf is rámutatott, ezeken a helyeken viszonylag kis összegből rengeteg ember életét lehet jobbá tenni. Márpedig Etiópiában most a legkisebb is számít. Az országot több válság is sújtja, az egyik legsúlyosabb, hogy az északi Tigré tartományban polgárháború dúl. A fegyverkezés és a harcok iszonyú költségeket rónak a kormányzatra, miközben százezrek hagyták el otthonaikat. Meglepő módon azonban az országból nemcsak indulnak a menekültek, de százezrek érkeznek is oda Dél-Szudánból, Szomáliából, Eritreából.
Gambellában 400 ezer helyire jut 400 ezer menekült. Döbbenetes a humanitárius helyzetkép: mivel a dél-szudáni menekülteknek biztosított az ellátás, kijönnek a táborokból, és pénzért árulják a segélyeként kapott holmikat
– magyarázta Gáncs Kristóf. És elmondása szerint félő, hogy a helyzet csak tovább romlik. Az elmúlt három évben bizonyos térségeket rendkívüli szárazság sújtott, így máris sokakat érint a vízhiány és az éhezés. Közben az ukrajnai háború őket sem hagyja érintetlenül, mivel Etiópia a gabona közel 70 százalékát Oroszország és Ukrajna irányából szerezte be.

– Ha 2022-ben minden címlap az Ukrajnában dúló háborúról is szól, nem titkolt célunk, hogy ezekre az „elfeledett” krízisekre is felhívjuk a figyelmet. Ha nem segítünk, akkor ezek a problémák is hamarosan Európa kapuján fognak kopogtatni.
Hiszen ha vízellátásuk és élelmük nincs is, az internet mindenhol elérhető. A mobiltelefonokon szerzett információkból sokan kapnak egyfajta képet, hogy a világ más részein hogyan élnek.
– Nyilvánvalóan egy 115 milliós ország esetében nem lehet megoldás, hogy mindenki Európába megy, ezért lehetőségeinkhez mérten helyben kell segítünk – figyelmeztetett a segélyszervezet kommunikációs igazgatója az összeadódó válságok hatásaira.
Borítókép: Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója és Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó a helyiek gyűrűjében. (Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet)
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Mercedes Kecskeméten nyitja meg első magyarországi kutatás-fejlesztési központját + videó
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ez újabb mérföldkő a magyar-német gazdasági szövetségben.

Még a Kyiv Post sem tagadja: Orbán Viktor győztesként tért haza Washingtonból
Magyar Péter pedig nem alternatíva.

Orbán Viktor washingtoni sikere még az ukrán sajtót is elismerésre késztette
Orbán Viktor komoly diplomáciai sikert aratott.

Az orosz csapatok masszívan törnek előre Pokrovszkban
Offenzíva a Donyecki Népköztársaságban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A Mercedes Kecskeméten nyitja meg első magyarországi kutatás-fejlesztési központját + videó
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ez újabb mérföldkő a magyar-német gazdasági szövetségben.

Még a Kyiv Post sem tagadja: Orbán Viktor győztesként tért haza Washingtonból
Magyar Péter pedig nem alternatíva.

Orbán Viktor washingtoni sikere még az ukrán sajtót is elismerésre késztette
Orbán Viktor komoly diplomáciai sikert aratott.

Az orosz csapatok masszívan törnek előre Pokrovszkban
Offenzíva a Donyecki Népköztársaságban.














