Szoros cseh−német együttműködés a fegyverszállítmányok terén

Németország körcsere révén segít Csehországnak pótolni azokat a katonai felszereléseket, amelyeket átad Ukrajnának.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 05. 05. 20:39
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németország Csehországgal együttműködve is támogatja nehézfegyverekkel az orosz támadás ellen védekező Ukrajnát − jelentette be csütörtökön Berlinben a két ország kormányfője. Olaf Scholz német kancellár és Petr Fiala cseh miniszterelnök a megbeszélésük után tartott tájékoztatón ismertették, hogy Németország a körcsere elnevezésű megoldás révén segít Csehországnak pótolni azokat a katonai felszereléseket, amelyeket átad Ukrajnának. 

Mint mondták, a védelmi miniszterek kérésére részleteket egyelőre nem közölnek, mert még nem zárták le a tárgyalásokat. Azt azonban elárulhatják, hogy a megállapodás nagyon konkrét, és nehézfegyverzetre vonatkozik – mondta Petr Fiala.

A körcsere lényege, hogy Németország hazai gyártású eszközöket − például páncélozott harcjárműveket − ad át partnereknek, amelyek átadnak Ukrajnának szovjet gyártmányú, az ukrán hadseregben ismert és így azonnal használatba vehető eszközöket. Az utóbbi hetekben vázlatosan ismertetett tervek szerint Németország Szlovéniával együttműködve is alkalmazza ezt a megoldást.

Olaf Scholz és Petr Fiala tájékoztatóján ismertették azt is, hogy Németország segítséget nyújt Csehországnak az orosz kőolaj- és földgázimport kiváltásához. A kőolaj esetében az olaszországi Triesztből Ausztrián át a Csehországgal szomszédos egyik német tartományba, Bajorországba tartó Transalpine Pipeline (TAL) olajvezeték révén szállíthatnak kőolajat Csehországba. A földgáz esetében az Északi-tenger németországi partvidékén tervezett cseppfolyósított földgáz (LNG) terminálok révén juthat pótlólagos forráshoz Csehország.

Ezzel kapcsolatban a cseh miniszterelnök rámutatott, hogy hazája nagy mértékben függ az orosz importtól, amelynek kiváltásához szükség van az európai szolidaritásra.

Petr Fiala hangsúlyozta: kormánya mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy a lehető legsúlyosabb büntetőintézkedésekkel kell válaszolni Oroszországnak az Ukrajna ellen indított háború miatt, de biztosítani kell, hogy a szankciók erősebben sújtsák Oroszországot, mint az EU-s országokat.

Olaf Scholz kiemelte: teljesen biztos abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök eredetileg azt tervezte, hogy nagyon rövid idő alatt egész Ukrajnát meghódítja. Ennek megakadályozása hatalmas teljesítmény volt az ukrán hadseregtől. Azonban az ország keleti részére összpontosító új orosz művelet alapján nemigen van remény arra, hogy hamar véget ér a háború – mondta a német kancellár.

Borítókép: Olaf Scholz német kancellár (Fotó: Anadolu Agency)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.