Tíz hónappal az afganisztáni NATO-misszió befejezése után Németország eddig 22 580 személyt fogadott be Afganisztánból – írja a Junge Freiheit német lap hivatalos dokumentumokra hivatkozva. A cikk szerzője hozzáteszi, hogy a szövetségi köztársasági felvételi eljárás még nem zárult le, vagyis könnyen előfordulhat, hogy tovább növekszik az Afganisztánból áttelepítettek száma. A Junge Freiheit birtokába jutott jelentésben 17 másik NATO-tagállam is szerepel, és ebből kiderül, hogy egyetlen más ország sem fogadott be annyi embert, mint Németország. Sőt, az összes többi ország együttesen összesen 15 635 személyt telepített át Afganisztánból.
Több mint 22 ezer afgánt fogadott be Németország a kivonulás után
Összesen 18 NATO-tagországból állnak rendelkezésre adatok, ezek közül egyetlen tagállam sem telepített be annyi afgánt, mint a nagyhatalom, amely bevándorlóországgá nyilvánította magát.

Eközben a német kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy minél több bevándorlónak adjon menedékjogot, majd állampolgárságot. Ahogy arról a V4NA is beszámolt korábban, 2021-ben húsz százalékkal több külföldit honosítottak Németországban, mint az előző évben. Ez azt jelenti, hogy tavaly mintegy 131 600 külföldi kapta meg a német állampolgárságot – derül ki a szövetségi statisztikai hivatal adataiból. Ezek közül a legtöbben Szíriából érkeztek, de törököket, örményeket és románokat is nagy számban honosított a német szövetségi kormány.
Mindezt annak ellenére teszi a német kormány, hogy az országban 2015 óta folyamatosan emelkedik a migránsok által elkövetett bűncselekmények száma. Lopás, rablás, antiszemita támadás, nemi erőszak és gyilkosság is szerepel a migránsok palettáján. 2021-ben például összesen 677 csoportos nemi erőszakot regisztráltak Németországban, és csak 462 esetben azonosították a gyanúsítottakat. Ez több mint kétszerese a 2018-ban regisztrált 300 esetnek. Ráadásul majdnem minden második csoportos nemi erőszak gyanúsítottjának nincs német állampolgársága.
A németországi zsidóság élete is jelentősen megváltozott 2015 óta, ekkor ugyanis több százezer migráns érkezett az iszlám kulturális területről Németországba.A muszlim zsidógyűlölet jelenti a legnagyobb veszélyt a németországi zsidó életre. Viszonylagosan jóval kevesebb az erőszakos jobboldali szélsőséges, de vannak muszlimok, akik nem félnek fizikailag megtámadni a kipát viselő zsidókat, és teljesen gátlástalanul élik ki a zsidógyűlöletüket– mondta Malca Goldstein-Wolf zsidó aktivista. A berlini fővárosi ügyészség egyik jelentéséből kiderül, hogy 2021-ben 661 eljárást indítottak antiszemita bűncselekmények miatt. Ez óriási növekedés a 2020-as adathoz képest, ami 417 esetről számolt be. De nem csak a fővárosban szaporodtak meg az antiszemita támadások, a probléma országos méretű. Tavaly összesen 3028 esetben támadtak meg zsidó vallású embereket, ez napi nyolc incidensnek felel meg. A támadásoknak halálos áldozatai is voltak.
További Külföld híreink
Olaf Scholz német kancellár már a megválasztása utáni napokban sem titkolta a céljait. Azt mondta, hogy Németország bevándorlóország, ezért legfőbb ideje, hogy bevándorlási és integrációs társadalomként tekintsen magára.A programjában az szerepelt, hogy meg kell könnyíteni a migránsoknak a német állampolgárság megszerzéséhez vezető utat, mert így lehet megteremteni a teljes körű politikai részvétel és a jobb beilleszkedés lehetőségét.
A szövetségi kormány azóta több olyan intézkedést vezetett be, amelyek segítségével a nem dolgozó migránsokat is ellátják az adófizetők pénzéből, sőt sok esetben a munkanélküli bevándorlók annyi pénzt kapnak havonta, mint amennyit a németek megkeresnek a munkahelyükön. Jelenleg 900 ezer illegális migráns tartózkodik Németországban, akiket az adófizetők látnak el, és csak idén további kilencmilliárd eurót osztanak szét külföldön– fakadt ki a német parlament egyik ülésén Gottfried Curio ellenzéki politikus, aki gúnyosan megjegyezte, hogy a kormány valószínűleg azért jótékonykodik ilyen mértékben a migránsokkal, hogy az emberek szívét felmelegítse, és ne kelljen aggódni amiatt, hogy nem lesz fűtés a következő télen.
Borítókép: Menekültek érkeznek a friedlandi fogadóállomásra a közép-németországi Göttingen közelében (Fotó: MTI/EPA/Swen Pförtner)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Erre a fegyverre van szüksége Izraelnek + videó
A föld mélyén rejtőző létesítményt egyetlen bomba érheti el.

Drámai videó: házak pusztít el az erdőtűz a horvát tengerparton
A helyzet óráról órára változik, a hatóságok értékelik az újabb kitelepítések szükségességét. Áldozatokról, sérültekről nem érkezett jelentés.

Erdőtűz pusztít Horvátország adriai partvidékén
A lángokat a tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni, repülőgépeket is bevetnek az oltáshoz.

Kudarcba fulladt a genfi találkozó
Több mint három órán át tárgyaltak az európai külügyminiszterek az iráni külügyminiszterrel, de kézzelfogható eredmények nélkül zárult az egyeztetés.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Sokkos állapotban van a Palatinuson medencébe fulladt kislány édesanyja

Irán megfenyegette az Egyesült Államokat

Böde Dani reagált a románozásra: rá jellemző választ adott

Tömegközlekedés: újabb ingyenességet vezetett be a kormány – már életbe is lépett

A férfiak imádják ezt a kamionos trükköt: ez a filléres keverék csodát tesz az autóval

A magyar–ukrán kapcsolatok a szakadék szélén: Magyarországé lehet a végső csapás

Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Putyin egyértelmű üzenetet küldött Ukrajnának

Schwarzenegger az asztalra csapott, nagyon fontos kérdésben állt Orbán Viktor mellé

Elképesztő számok: ki gondolta, hogy ennyit keresnek a Fradi labdarúgói?

Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Erre a fegyverre van szüksége Izraelnek + videó
A föld mélyén rejtőző létesítményt egyetlen bomba érheti el.

Drámai videó: házak pusztít el az erdőtűz a horvát tengerparton
A helyzet óráról órára változik, a hatóságok értékelik az újabb kitelepítések szükségességét. Áldozatokról, sérültekről nem érkezett jelentés.

Erdőtűz pusztít Horvátország adriai partvidékén
A lángokat a tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni, repülőgépeket is bevetnek az oltáshoz.

Kudarcba fulladt a genfi találkozó
Több mint három órán át tárgyaltak az európai külügyminiszterek az iráni külügyminiszterrel, de kézzelfogható eredmények nélkül zárult az egyeztetés.