Mindemellett a WHO felhívta a figyelmet arra, hogy míg a télen a halálozások napi száma az európai térségben mintegy ötezer volt, addig mostanra a tavaly nyári szinthez hasonló mintegy napi ötszázra esett.
Kluge reményét fejezte ki, hogy az átoltottság és a számos fertőzés közrehat abban, hogy a fertőzés szövődményei általánosságban kevésbé legyenek veszélyesek, mint a járvány kitörésének idején.
Ugyanakkor továbbra is vannak halálesetek és súlyos tünetekkel járó megbetegedések
− hívta fel a figyelmet a szakember. − Ezért maradunk a vírus elleni védekezést szolgáló javaslatainknál − fűzte hozzá.
Kluge szerint azoknak, akiknek légúti tünetekkel önkéntes karanténba kell vonulniuk, fel kell venniük az előírt oltásokat, és szájmaszkot kell viselniük a forgalmas köztereken. Mindemellett továbbra is fontos a fertőzési láncolatok nyomon követése, különben sokáig észrevétlen maradhatnak új terjedési mintázatok és mutációk. Egyben felszólította az országokat az átoltottság növelésére, mert − mint fogalmazott − a nagyfokú immunitás fontos szerepet játszik a további halálesetek elkerülésében.
Borítókép: Koronavírus-tesztelő pont (Fotó: AFP/Getty Images/Spencer Platt)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!