Egyesek már azzal vádolják a kereszténységet, hogy emberi jogokat sért

A bíró szerint az általános iskolákban lehetne mást is tanítani, nem kizárólag a kereszténységet – számolt be a 888.

Forrás: 888.hu2022. 07. 11. 14:34
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Döntésüket azzal indokolták, hogy az észak-írországi általános iskolákban a kizárólag keresztény hitoktatás törvénytelen.

Jelenleg ugyanis az Oktatási és könyvtári rendelet 1986. évi rendelkezései szerint a hittanóráknak és a napi közös istentiszteleteknek a kereszténységre kell összpontosítaniuk.

Ez ellen pedig jogi panaszt nyújtottak be az északír oktatási minisztérium ellen egy hétéves kislány szülei, akik amiatt aggódnak, hogy a gyerekükre azt kényszerítik, hogy ezt a világnézetet sajátítsa el.

A kislány és édesapja nevében eljáró Phoenix Law aktivista ügyvédi iroda ügyvédei azt állították, hogy a tanterv nem biztosítja a pluralista tanítást, és ezért sérti az Emberi jogok európai egyezményében foglalt oktatási védelmet.

A minisztérium rámutatott, hogy a szülők kivonhatják gyermekeiket ebből a tanításból, és hogy a jelenleg meglévő tantervben már van lehetőség más vallások és világnézetek tanítására.

Azt azonban nem tudták megerősíteni, hogy Észak-Írország iskoláiban ténylegesen folyik-e ilyen tanítás – teszi hozzá a 888.

Ennek eredményeképpen Colton bíró úgy döntött, hogy a rendelkezések sértik az Emberi jogok európai egyezményében foglalt 1. jegyzőkönyv 2. cikkét, összefüggésben a 9. cikkel.

Szerinte az nem helyes, hogy egy alaptanterv-minimumkövetelményben a vallási oktatás nem objektív, kritikus és pluralista módon történik meg.

Éppen ezért újra is kell értékelni az alaptantervet. Hozzátette: az pedig nem lehet megoldás, hogy ilyen esetekben ezekről az órákról azt a gyereket kiveszik, aki hiányolja a pluralista oktatást. Figyelmeztetik a szülőket, hogy ilyen esetben fennállhat a gyermekek megbélyegzésének kockázata is.

Colin Hart, a Keresztény Intézet igazgatója elmondta, hogy meglepte a döntés, de még nem döntötték el, hogy fellebbeznek-e ellene.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.