időjárás 16°C Helga 2023. október 3.
logo

Finnország csökkenti az oroszoknak kiadható vízumok számát

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2022.08.16. 16:11
Finnország csökkenti az oroszoknak kiadható vízumok számát

Finnország kilencven százalékkal csökkenti az orosz állampolgároknak kiadható vízumok számát szeptember elsejétől – jelentette be Helsinkiben a finn külügyminiszter kedden. Pekka Haavisto azzal indokolta a döntést, hogy sok orosz turista Finnország repülőterein át próbál Nyugat-Európába jutni, miután Oroszországban megszűntek a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások.

Néhány nappal az ukrajnai háború kezdete után Finnország és a nyugati államok légtérzárat rendeltek el Oroszországgal szemben, megnehezítve, hogy állampolgárai Európában utazzanak. Finnország és a balti államok szeretnék elérni, hogy vezessenek be európai uniós szintű vízumtilalmat Oroszországgal szemben.

Olaf Scholz német kancellár ezzel szemben úgy vélte, lehetővé kell tenni az oroszok számára, hogy elmenekülhessenek hazájukból, ha nem értenek egyet a rendszerrel. Erre válaszul Pekka Haavisto azt mondta: létre kell hozni egy olyan vízumot, amely lehetővé teszi az utazást azoknak, akiknek menekülniük kell.

 

Borítókép: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (középen), Pekka Haavisto finn külügyminiszter (balra) és Ann Linde svéd külügyminiszter sajtóértekezletet tart 2022. július 5-én (Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

Háború Ukrajnában

Még több támogatást adna Ukrajnának a volt brit védelmi miniszter

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.