Szombaton már rendőrségi szalag volt a lakás ajtaján. Amikor a rendőrök hazavitték a két kisfiút, a lakást nyitva találták. Amíg a két fiú az ajtó előtt várt, a rendőrök bementek és az elsötétített hálószobában találtak rá a két hason fekvő holttestre.
Valószínűleg nem a pillanat hevében történt bűncselekmény – írta az osztrák Kronen Zeitung.
A lap úgy fogalmaz: a boncolás kimutatta, hogy valószínűleg mindkét áldozatot megfojtották, vagyis a 49 éves bevándorló hidegvérrel végezhetett a nővel és annak lányával.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
„A rendőrök azonnal erőszakos bűncselekményt feltételeztek, mivel a holttesteket olyan helyzetben találták meg, ami erre utal. Lezárták a helyszínt és értesítették a bécsi állami bűnügyi hivatalt, amely szintén megvizsgálta a helyszínt, és átvette a nyomozást”
– közölte Marcus Dittrich rendőrségi felügyelő.
Az M1 stábja több olyan lakóval is beszélt, aki a közelben lakott és látta a helyszínelést.
Azt mondták: megrázta őket a kettős gyilkosság.
Éppen jöttem haza és sok rendőrautó állt a ház előtt. Ijesztőnek találtam, mert ez egy nyugodt környék, csendes utca. A családnak nem voltak botrányai. Mindenkit megrázott az eset
– mondta a megölt nő egyik szomszédja.
Folyik a hajtóvadászat – írja a Kronen Zeitung.
A lap a gyanúsított nevét is közzétette, azt írták, hogy a 49 éves Mahmoud N. legálisan tartózkodott Ausztriában, Tunéziából érkezett bevándorló. A férfit bejelentett bécsi címén nem találták meg, ezért a rendőrök körözést adtak ki ellene. A férfi két fiát az eset óta hatósági felügyelet alatt tartják.
Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Florian Wieser)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!