Energiatakarékossági intézkedéseket vezetnek be a középületekben Írországban

Energiatakarékossági megfontolásokból korlátozzák a fűtést Írországban a középületekben, az ott dolgozókat pedig arra kérik, húzódjanak összébb, hogy az irodaépületekben egész emeleteket lezárhassanak – jelentette be Eamon Ryan, az energiaügyekért is felelős miniszter kedd este, a kormány több tagjának megbeszélését követően.

Forrás: MTI2022. 09. 07. 7:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány a tervek szerint még a héten hivatalosan jóváhagyja a tervezett intézkedéseket.

Ryan közlése szerint a maximális hőmérsékletet a fűtési szezonra 19 Celsius-fokban határozták meg a középületekben. A folyosók lezárásának szintén az a célja, hogy spóroljanak a fűtéssel.

Eamon Ryan kulcsfontosságúnak nevezte, hogy csökkentsék az energiafogyasztást, és hangoztatta, hogy az első lépést ehhez az állami szektorban kell megtenni.

Az ír kormány várhatóan még ebben a hónapban anyagi támogatást is jóváhagy a fogyasztók és a cégek számára is – tette hozzá az energiaügyekért felelős miniszter.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.