A turulmadaraknak Délvidéken is hányatott sorsuk van

A jelenkori friss tapasztalatok ismét megerősítik, hogy a történelem viharai, ahogy birodalmakat, országhatárokat, úgy emlékműveket is gyakran elsodornak. A Délvidéken is ide-oda tolódtak az országhatárok. Szabadka, illetve az ott élők is megtapasztalták, milyen hatással van a szobrokra az impériumváltás vagy akár a napi politika.

Tóth Péter (Vajdaság)
2022. 10. 14. 16:10
null
Szabadka, 2014. november 2. Az 1944/45-ös vérengzések szabadkai áldozatainak emlékére felállított új, a Vergõdõ madár címû korábbi bronzszoborhoz hasonló alkotás avatása Szabadkán, a Zentai úti temetõben 2014. november 2-án. A hamvaiból feltámadó fõnixmadarat - más vélemények szerint turult - ábrázoló 350-400 kilogrammos korábbi bronzszobrot máig ismeretlen tettesek lopták el egy éve. A szobor annak a 852, Szabadkáról és környékérõl elhurcolt fõleg magyar, horvát és német embernek állított emléket, akit 1944 õszén a temetõben végeztek ki. Az új szobor az ellopott alkotás helyére került. MTI Fotó: Molnár Edvárd Fotó: MTI/Molnár Edvárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabadka valaha létező legnagyobb szobra a kaponyai csata emlékére állított és 1899-ben felavatott turulszobor volt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legfontosabb, Szabadkához kötődő eseménye volt ez a csata. A Bajmok közelében zajló ütközetben a Gaál László alezredes vezette magyar csapatok súlyos vereséget mértek a Szabadka elfoglalására készülő szerb felkelőkre. A diadal nemcsak Szabadkát, hanem Szegedet és az egész Felső-Alvidéket is megmentette a támadóktól.

A szabadkaiak a város főterén állítottak emlékművet a csata ötvenedik évfordulóján: egy oszlop tetején egy turulmadár kiterjesztett szárnyakkal őrködött a város felett.

A kor egyik legnevesebb magyar hetilapja, a Vasárnapi Újság korabeli tudósítása azért érdemel kitüntetett figyelmet, mert részletes leírást közöl a kaponyai emlékoszlopról.

A szabadkai nemzeti kaszinó előtti téren elhelyezett emlékoszlop mintegy 15 méter magas, hatalmas talapzaton álló gúla. Tetején cserkoszorúzott ágyún turulmadár áll kiterjesztett szárnyakkal, csőrében kardot tartva

– olvasható az egykori tudósításban.

A szabadkai főtéren felállított turulszobor egy korabeli képeslapon. (Forrás: kozterkep.hu)

Sajnos azonban a turul nem sokáig maradhatott a helyén.

1919-ben a bevonuló szerb hadsereg lerombolta.

1927-ben pedig az új hatalom a város főterén egy hatalmas Cserni Jován-szobrot emelt. Az sem állt azonban sokáig ott. Az 1941-ben bevonuló magyar csapatok ledöntötték. A frissiben Adolf Hitlerről elnevezett főtérre pedig ismét a turulszobrot tervezték visszaállítani. A megvalósítására már nem jutott idő, mert 1944-ben ismét a szerb partizánok szállták meg a várost. Azt követően Szabadkán a második világháború kommunista hősei, valamint a holokauszt áldozatai emlékére állítottak csak szobrokat, emlékműveket. 1991-ben viszont ismét visszakerült a centrumba az 1941-ben ledöntött Cserni Jován-szobor, 2021 novemberében pedig I. Péter király szobrát az uralkodó halálának századik évfordulója alkalmából állították fel Szabadka központjában, a Jadran mozi előtt. A kaponyai csata 150. évfordulóján, 1999. március 5-én új, az ütközet emlékére immár a harmadik obeliszket leplezték le, ezúttal a csata valódi helyszínén. Az emlékmű azóta is a vajdasági magyarok március 15-ei ünnepségeinek egyik fő helyszíne. Az emlékoszlop a turulmadárral viszont nem tért vissza Szabadka főterére.

Van azonban Szabadkán egy másik, a helyiek által csak Vergődő madárnak nevezett turulszobor a Zentai úti temető melletti emlékparkban.

Az emlékmű az 1944/45-ös partizánmegtorlások szabadkai és környékbeli ártatlan áldozatainak állít emléket. A megemlékezők minden évben, halottak napján, elhelyezik ott a kegyelet virágait. A kommunista időszakban nem volt ott emlékmű és csak titokban lehetett gyászolni is. Ez a szobor sem élte túl azonban eredeti formájában a „viharokat”.

A Vergődő madarat 2013 októberében ismeretlen tettesek ellopták a talapzatáról. Azóta sem derült ki, kik vitték el, feltehetően már régen beolvasztották.

2014 őszén azonban egy másolattal pótolták, kamerát, riasztórendszert és lámpákat helyeztek el az emlékműnél. Azóta nem bántották.

Kevés emlékmű élte túl a történelem viharait. Számos délvidéki településen voltak és vannak kőből, fából, bronzból megalkotott turulszobrok, emlékművek. Kevés élte túl a történelem viharait, van több olyan, melyet többször is újraállítottak. A kishegyesi egykori turulszobor például máig ott nyugszik a templom közelében elásva. De többi közt Tóthfaluban, Hajdújáráson, Bácskertesen, Szilágyi településen is van jelenleg turulszobor. Törökbecsén pedig 1903. szeptember 13-án avattak turulszobrot. Bánlaki Géza törökbecsei születésű budapesti mérnök tervezte és Fischer J. szegedi kőfaragó készítette. 1918-ban azonban a bevonuló szerb seregek ledöntötték a nyolcméteres emlékoszlopot, a talapzatát ökrökkel széthúzták, a két méter szárnyfesztávolságú, bronzból készült, csőrében Attila kardját tartó turulmadarat pedig a kompról a Tiszába dobták. A búvárok évtizedekkel később találtak is a folyóban egy nemesfémből készült tárgyat, amelyet már kétméternyi iszapréteg fed. Valószínűleg a törökbecsei turulszobor, melynek kiemelését és felállítását többen szorgalmazták már, akárcsak az említett, a templomkertben elásott kishegyesi turulét.

Borítókép: Az 1944/45-ös vérengzések szabadkai áldozatainak emlékére felállított új, a Vergődő madár című korábbi bronzszoborhoz hasonló alkotás avatása Szabadkán, a Zentai úti temetőben 2014. november 2-án. (Fotó: MTI/Molnár Edvárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.