Idén is megrendezik a NATO nukleáris hadgyakorlatát

Jövő héten tizennégy NATO-tagállam részvételével megrendezik a szövetség éves nukleáris hadgyakorlatát. Az ukrajnai háború folyamatos eszkalációjával egy nukleáris háború kitörésének veszélye a hidegháború óta nem tapasztalt szintre emelkedett, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint azonban éppen ezért is fontos megtartani a gyakorlatot, hogy Moszkva tudtára adják: a szövetség államai készen állnak megvédeni magukat.

2022. 10. 12. 13:28
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ukrajnai háború, valamint az Oroszországgal egyre romló kapcsolatok ellenére jövő héten megrendezik a NATO éves nukleáris hadgyakorlatát. Jens Stoltenberg, a védelmi szövetség főtitkára szerint a gyakorlatot már jóval Moszkva ukrajnai invázióját megelőzően betervezték, tekintve, hogy rutinszerűen minden évben megtartják. 

Rossz képet festene, ha az ukrajnai háború miatt hirtelen lemondanánk a gyakorlatot

− mutatott rá Stoltenberg. Hozzátette, a NATO kiszámítható, nyugodt viselkedése, valamint katonai ereje az, ami megelőzheti a konfliktus további eszkalálódását. Hasonló véleményen volt a CNBC amerikai hírcsatornának nyilatkozó Jim Townsend, aki az Obama-adminisztráció idején az európai védelemért és NATO ügyekért felelős helyettes államtitkári pozíciót töltötte be. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök a szövetség gyengeségeként könyvelné el a nukleáris hadgyakorlat elhalasztását. 

A „Steadfast Noon” névre keresztelt egyhetes gyakorlatot tizennégy tagállam részvételével rendezik meg, a NATO közlése szerint a főbb műveletek helyszíne Oroszországtól mintegy ezer kilométerre lesz.

A gyakorlaton atomtöltetek hordozására alkalmas vadászgépek, felderítő és üzemanyagtöltő repülőgépek vesznek részt, azonban − értelemszerűen − éles bombákat nem használnak. 

A műveletek során a töltetek raktárakból való biztonságos szállítását, hordozó gépekhez való csatlakoztatását, a robbanófejek élesítését, valamint célba juttatását is gyakorolják. 

Magának a NATO-nak mint szövetségnek nincsenek atomfegyverei, azonban három tagállam, az Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság rendelkezik töltetekkel. Washingtonnak valamivel több mint 3700 bevetésre kész töltet áll raktáraiban, ezzel Oroszország mögött a második legnagyobb atomhatalom.

A hadgyakorlat kezdete előtt csütörtökön összeül a NATO nukleáris tervezési csoportja, amely a szövetség atomfegyverekkel kapcsolatos politikáját hivatott meghatározni, valamint átértékelni a nemzetközi biztonsági rend változásai mentén. Egy nukleáris konfliktus kirobbanásának veszélye − Joe Biden amerikai elnök szavaival élve − az 1962-es kubai rakétaválság óta nem volt olyan magas, mint most, miután Moszkva annektálta Ukrajna négy délkeleti megyéjének orosz fennhatóság alatt álló területeit. Vlagyimir Putyin az elcsatolt régiókkal kapcsolatban kijelentette, minden lehetséges eszközt bevet megvédésükre, amit sokan úgy értelmeznek, Oroszország kész atomfegyvereket is használni a területeket ért támadás esetén. 

Folyamatosan figyeljük Oroszország nukleáris erőit. Eddig még nem vettünk észre változást e tekintetben, de éberek maradunk

− hangsúlyozta Jens Stoltenberg. 

Borítókép: B−2 Spirit amerikai nehézbombázó (Fotó: U.S. Air Force/Northrop Grumman)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.