Kivitelezésében primitív, hatásában katasztrofális Brüsszel Oroszországgal szembeni szankciós politikája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Berlinben egy pódiumbeszélgetésen, amelyet a Cicero című politikai magazin főszerkesztőjével és a Berliner Zeitung című lap kiadóvállalatának tulajdonosával folytatott. A kormányfő Alexander Marquierrel és Holger Friedrichhel beszélgetve hangsúlyozta, hogy
ha megfelelően alakították volna a szankciókat, akkor nem lenne az egekben az energia ára, és nem fenyegetné az európai gazdaságokat az, hogy tönkremennek.
Brüsszel szankciós politikája negligálja az európai érdekeket és tönkreteszi a német és a magyar gazdaságot, Moszkvát viszont hozzásegíti ahhoz, hogy fél év alatt megkeressen annyi pénzt az energiahordozók értékesítésével, mint korábban egy év alatt – fejtette ki Orbán Viktor.
Mint mondta, szankciót csak intelligensen szabad kivetni. Ezzel szemben az EU Oroszországgal szembeni politikája azt mutatja, hogy „egy törpe szankcióz egy óriást”, és ebbe „a törpe belehal”.
Ezért amikor szankciókról van szó, akkor kénytelen vagyok azt mondani, hogy nekem van egy problémám, és ha nem segítetek megoldani, vétózok, mert azt nem lehet, hogy a magyarokat félrerugdossátok a sarokba
– fogalmazott Orbán Viktor.
Arról is szólt, hogy nem tudni, Moszkva újraindítja-e az energiaszállításokat, különösen olyan körülmények között, amikor bizonyos csoportok terrorista akciókkal felrobbantják a vezetékeket, aminek következtében akkor sem tudnának szállítani, ha akarnának. Mint mondta, „nagyon aggódunk, hogy ez történhet az egyetlen megmaradt, nagy volumenű vezetékkel”, a Török Áramlattal is.
Hosszabb távon szemlélve „az európai érdek nem az, hogy felcseréljük az orosz energiafüggőséget az amerikai energiafüggőségre”, amely ugyan „politikailag kényelmesebb, mert az amerikaiak az oroszokkal szemben demokraták”, de „nem jó”, mert Európának vásárlóként az az érdeke, hogy „legyen négy-öt ajánlat az asztalon”, amelyek közül gazdasági vagy politikai megfontolások alapján lehet választani.
Mi nem gazdát akarunk váltani, hanem függetlenséget akarunk
– jelentette ki Orbán Viktor, aláhúzva: olyan helyzetet kell teremteni, amelyben Európa több alternatíva közül választhat, vagyis vásárolhat energiát például Amerikából, Algériából, Katarból vagy éppen Oroszországból. Nem az orosz gáz és az orosz olaj a baj, hanem hogy nincs más, és ezért ki vagyunk szolgáltatva, így nem az a kérdés, hogy az oroszok tudnak-e majd szállítani, hanem az, hogy hány helyről tudunk vásárolni, és versenyeztetni az energiaszállító partnereket – fejtette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint az ukrajnai háborúban a tűzszünetnek nem Ukrajna és Oroszország között kell létrejönnie, hanem az Egyesült Államok és Oroszország között, a hatalmi realitások alapján az amerikaiakkal kell tárgyalni.
Mint kifejtette, a háborúnak az erőforrások adják a lényegét, és miközben az oroszoknak szinte korlátlan erőforrásaik vannak energia, katonák és emberi erőforrás terén, Ukrajnának csak azért van elegendő forrása, mert a Nyugat és az Egyesült Államok segíti. A miniszterelnök kijelentette azt is: Joe Biden amerikai elnök túl messzire ment, amikor a többi között háborús bűnösnek vagy tömeggyilkosnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz államfőt. A béke reménye ezért szerinte Donald Trump korábbi amerikai elnök.