A közös nyilatkozatukban kiemelték, hogy
az amerikai hadsereg és az amerikai tengerészgyalogság ausztráliai jelenlétének növelése mellett fejlesztik a bázisokat ellátó repülőtereket, üzemanyag- és lőszerraktárakat telepítenek.
A tajvani külügyminisztérium a találkozóra reagálva kijelentette, hogy a tajvani kormány továbbra is szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal, Ausztráliával és más hasonlóan gondolkodó országokkal a Tajvani-szoros biztonságának védelme és a demokratikus rendszerek és értékek megőrzése érdekében.
Ausztrália északi részén évente több ezer amerikai tengerészgyalogos vesz részt kiképzésen és katonai gyakorlatokban.
A tavalyi AUSMIN konzultáció előtt jött létre az amerikai–brit–ausztrál biztonsági megállapodás, az AUKUS, amelynek keretében Ausztrália atomtengeralattjárókhoz juthat.
Ebben a kérdésben tovább folynak a tárgyalások, Ben Wallace brit védelmi miniszter pedig szerdán személyesen is részt vesz az AUKUS minisztereinek tanácskozásán Washingtonban. Márciusban dől majd el, hogy az ausztrál haditengerészet tengeralattjárói britek vagy amerikaiak lesznek.




















