Szándékosan tettek kárt keresztény sírokban zsidó fiatalok Jeruzsálemben

Az izraeli rendőrség nyomozást indított a vandálok ellen, akik közel százezer dolláros kárt okoztak.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 01. 04. 16:38
Murakeresztúr, 2017. augusztus 28. Megrongált sír a Zala megyei Murakeresztúr temetõjében 2017. augusztus 28-án. Ismeretlenek nyolc sírt rongáltak meg. MTI Fotó: Varga György Fotó: Varga György
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint harminc keresztény sírt rongáltak meg Jeruzsálemben a Cijón-hegyi protestáns temetőben vallásos zsidókra jellemző öltözékű fiatalok újévkor – tájékoztatott rendőrségi beszámolók alapján a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a Ynet.

A hír szerint január 1-jén két, hagyománykövető vallásos zsidókra jellemzően pajeszos, fején kapedlit viselő fiatal ledöntött és megrongált számos keresztény sírt Jeruzsálem óvárosánál, a Cijón-hegyen lévő protestáns temetőben. A tönkretett sírok közt van a XIX. századi anglikán misszionáriusnak, Jeruzsálem protestáns püspökének, Samuel Gobetnek a nyughelye is. Ebben a temetőben temettek el négy, az első világháborúban az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregével a Szentföldre került magyar katonát is.

A helyi biztonsági kamera felvétele szerint a fiatalok szándékosan tettek kárt a kiszemelt, feltűnő keresztény jegyekkel, például nagy kereszttel díszített sírokban újév reggelén. A kárt 99 700 dollárra becsülik.

Az izraeli rendőrség nyomozást indított a vandálok kézre kerítésére. Hasonló bűncselekményt követtek el 2013-ban is, amely miatt négy zsidó gyanúsítottat tartóztattak le.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Varga György)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.