A napokban robbant a hír, hogy az elnök jogi csapata a Pennsylvaniai Egyetemen, azon belül a Penn Biden Center kutatóintézetben talált meg tíz minősített dokumentumot. Biden 2017–2019 között „tiszteletbeli professzorként” használta az irodát, amelynek novemberi kiürítésekor találták meg az iratokat, amelyek között amerikai hírszerzési beszámolók is találhatók, illetve dokumentumok Ukrajnáról, Iránról és az Egyesült Királyságról.
Újabb bizalmas, Bidenhez köthető iratokra bukkantak
Egyre kínosabb helyzetbe kerül Joe Biden demokrata párti amerikai elnök, hiszen miután kiderült, hogy alelnöksége idejéből (2009–2017) titkosított iratokat találtak meg egy korábbi irodájában még a novemberi félidős választások előtt, most a hírügynökségek arról írnak: újabb bizalmas dokumentumok kerültek elő egy meg nem nevezett helyszínen.

A dokumentumokat másnap átadták az országos levéltárnak, ahová Joe Bidennek egyébként is el kellett volna küldenie azokat alelnöki mandátumának lejártakor. „A dokumentumokat a levéltár nem kérte be, vizsgálatot sem folytatott” – védekezett újságírói kérdésekre a Fehér Ház. Hozzátették: az igazságügyi minisztérium vizsgálja az ügyet. Biden azt mondta, meglepte, hogy iratokat találtak egykori irodájában, s együttműködik a minisztériummal annak érdekében, hogy megállapítsák, az Obama–Biden-kormányzat minden irata az előírás szerint a levéltár birtokában van. – Engem tájékoztattak erről, és meglepetten hallottam, hogy hivatalos iratok kerültek abba az irodába, de nem tudom, hogy mit tartalmaznak – közölte Biden.
Biden emberei most minősített iratok újabb paksamétáját találták meg, ám nem derült ki, hol.
Egyelőre semmilyen más információ sem áll rendelkezésre.
Az ügy azért is rendkívül kínos az elnök számára, mert élesen bírálta és felelőtlennek nevezte hivatali elődjét, a republikánus párti Donald Trumpot, miután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) augusztusban Trump floridai otthonában tartott házkutatást, s bukkant több mint száz titkosított iratra.
Mint lapunk is megírta: a Biden irodájában megtalált iratok első adagját hat nappal a novemberi félidős választások előtt találták meg, ám azzal, hogy az ügy csak most látott napvilágot, többen választási befolyásolást emlegetnek. A 2020-as elnökválasztás előtt egy héttel pedig Biden fiának, Hunter Bidennek a kínos ügyeit „söpörte a szőnyeg alá” a fősodratú sajtó.
A washingtoni kongresszus alsóházában, a képviselőházban nemrég többségbe került republikánusok azonban ígéretet tettek arra, hogy kivizsgálják és nyilvánosságra hozzák a Bidenre és családjára nézve kompromittáló ügyeket, például az elnök ukrajnai korrupciógyanús üzleteit.
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2022. december 22-én (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Berlin mentené a menthetőt, Merz Trumpnak könyörög
Az amerikai szankciók német érdekeltséget is érintenek.

Kifakadt a korrupcióellenes ügyészség: Zelenszkij rettegésben tartja az ukránokat
Az ukrán elnök nyomás alatt tartja a korrupciós ügyeket vizsgáló szervezeteket, hogy azok ne tudják felfedni a kormányzati visszaéléseket, és megfélemlíti azokat is, akik bejelentést tesznek a korrupciós ügyekről.

Szijjártó Péter: Jó hír, hogy Donald Tusk írja a magyarországi brüsszelita ellenzék győzelmi tervét
A tárcavezető ezzel arra reagált, hogy Donald Tusk a pártja kongresszusán elmondott beszédében magyar vonatkozással is élt.

Megszólalt a Kreml a budapesti békecsúcsról
Dmitirij Peszkov egy interjúban árult el részleteket Trump és Putyin találkozójáról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk