Felidézte, a törökországi földrengés után a kormány azonnal felajánlotta a Hunor kutató- és mentőkapacitását. Három órán belül riasztották kollégáikat, hat órán belül a csapat összes tagja találkozott, összesen 88-an, azt követően kiválasztották a feladatra alkalmas személyzetet. A magyar kormányzati csapat 24 órán belül megérkezett, és körülbelül a 21. órában megkezdte a mentőakciót.
A részt vevő mentőcsapatok közül a Hunor volt az első olyan csapat a helyszínen, amely a nap 24 órájában végezte munkáját – hangsúlyozta, rámutatva arra, hogy a romok alatt dolgoztak, nagyon nehéz szerszámokat, berendezéseket kellett használni a túlélők mentéséhez, egy-egy műszak akár 12 órás is lehetett.
Jelezte, volt engedélyük a helyi hatóságoktól, azaz a törökországi katasztrófavédelmi hatóságtól. Ez jelölte ki a fő helyszínt: a leomlott épület alatt több mint ezer ember lehetett. Alig egy óra elteltével már találtak három gyenge, de életben lévő áldozatot. Ezután hat napon keresztül folyamatosan dolgoztak az akció során.
























