Japán fontos helyet foglal el a magyar külpolitikában

Japán, G7-es országként, fontos helyet foglal el a magyar külpolitikában, különös tekintettel arra, hogy a japán vállalatok a hetedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután találkozott japán kollégájával New Yorkban.

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook/Szijjártó Péter2023. 02. 24. 13:07
null
Fotó: BORSOS MATYAS
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar tárcavezető – aki az ENSZ közgyűlésén vett részt – a Facebook-oldalán azt írta: 

a japán vállalatok 30 ezer embernek adnak munkát és a válságos időszakokban is folyamatosan biztosították lojalitásukról Magyarországot, így hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság növekedési pályán tudott maradni a fekete évek ellenére is.

Jó hír, hogy tavaly rekordot döntött a Japánba irányuló magyar export, ami megközelítette a kilencszázmillió dollárt, és a magyar élelmiszeripari termékek egyik legjelentősebb Európán kívüli felvevő piaca lett az ázsiai ország – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

Japán jelenleg az ENSZ Biztonsági Tanácsnak nem állandó tagja, és Hajasi Josimasza külügyminiszterrel egyetértettek abban, hogy az ENSZ-nek meghatározó és hiteles szerepet kell betöltenie a fegyveres konfliktusok rendezése terén

– emelte ki Szijjártó Péter.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Hajasi Josimasza japán külügyminiszter (Forrás: Facebook)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.