időjárás 24°C Csanád , Emil 2023. május 28.
logo
A törökországi földrengés túlélői meséltek a katasztrófáról

„Úgy éreztem, ha meg kell halnom, legalább a családommal lehessek”

Magyar Nemzet
2023.02.06. 11:55 2023.02.08. 11:30
„Úgy éreztem, ha meg kell halnom, legalább a családommal lehessek”

A Törökországot és Szíriát is súlyosan érintő földrengésben már több százan elhunytak, a sebesülteket pedig néhány ezerre becsülik. Ankara nemzetközi segítséget kért a mentéshez. A katasztrófa után több túlélő is nyilatkozott arról, hogy hogyan élte meg a szerencsétlenséget.

„Kilencen voltunk otthon. A két fiam még mindig a romok között van, őket várom” – nyilatkozta törött karját fogva, az arcán sebesüléssel egy délkelet-Törökországban élő nő a Hindustan Times-nak, India egyik legnagyobb napilapjának.

Mint arról lapunk is beszámolt korábban, hétfőre virradóan Törökországot és Szíriát a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés rázta meg. Recep Tayyip Erdogan török elnök sajtótájékoztatóján legalább 912 elhunytról és 5385 sebesültről számolt be – mindeközben Szíriában a halottak számát 237-re, a sebesültekét 600-ra becsülik. Ankara mentőcsapatokat küldött az érintett területekre és 4-es szintű riasztást rendelt el – amely nemzetközi segítéség kérését is magában foglalja. Az Európai Unió, Izrael, Ukrajna, Oroszország, Azerbajdzsán, Kazahsztán is bejelentette már, hogy segítséget nyújt Törökországnak a katasztrófa okán.

„Egy hatalmas zajra riadtam, majd a szomszéd épület összedőlt. Az utcára szaladtam, mindenki sikoltozott.” – mondta egy harmincéves férfi a Hindustan Times-nak.

A puszta kezemmel dobáltam odébb a köveket, majd sikerült kihúznunk egy sebesültet a törmelék alól. Szűnni nem akaró volt a sikoltozás

– emlékezett vissza.

A földrengés során megsérült gyerek a a szíriai–törökországi határon fekvő Báb al-Hava kórházban 2023. február 6-án. (Forrás: Aaref Watad / AFP)

A BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozó férfi elmondta – a maga mögött romokban álló épületre mutatva –, hogy egy barátjának a családja a legfelső emeleten lakott, a mentőalakulatok sikeresen megtalálták őket. „Hatalmas szerencse, hogy mi a földszinten laktunk” – tett hozzá hálálkodva.

„Éppen aludtam, amikor a feleségem felkeltett. Rémisztő volt látni, ahogy minden remegett körülöttünk. Percekig tartott mindez” – mondta a BBC-nek egy másik túlélő.

Nilüfer Aslan az Euronews-nak pedig mint fogalmazott: „Egy ötödik emeleti lakásban laktunk, én szóltam a családnak, hogy földrengés van. Menekülni kezdtünk. Egyben akartam tartani a családot, úgy éreztem, hogy legalább haljunk meg együtt, ugyanazon a helyen. Ez volt az egyetlen dolog, ami eszembe jutott” – mesélte. 

Borítókép: mentőcsapatok húztak ki a romok alól egy túlélőt a törökországi földrengés után Diyarbakirban 2023. február 6-án. (Forrás: Ilyas Akengin/AFP)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.