A kormány folytatja az ukrajnai menekültek és az üldözött keresztények támogatását

Magyarország folytatja valaha volt legnagyobb humanitárius akcióját az ukrajnai háború áldozatainak támogatása érdekében, és továbbra is segíteni fogja az üldözött keresztény közösségeket világszerte – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

MAGYAR NEMZET
Forrás: MTI2023. 03. 20. 11:25
null
2022.01.21 Budapest Szijjártó Péter külügyminiszter Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető az Európai Humanitárius Fórum megnyitóján kijelentette, hogy a kormány humanitárius stratégiáját főként két tényező határozza meg: egyrészt az ukrajnai háború közelsége, másrészt hazánk több mint ezeréves keresztény államisága. 

Felszólalásában hangsúlyozta, hogy 

Magyarország történelme legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre jelenleg, nagyjából 1,1 millió menekült távozott eddig Ukrajnából az országon keresztül, a maradni kívánók számára pedig a hatóságok segítik a munkába állást, egyenlő hozzáférést biztosítanak az egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz. 

Ennek megfelelően mintegy 1300 iskola és óvoda fogadott ukrán gyerekeket.

„Tavaly több mint 100 millió eurót fordítottunk erre a célra, s folytatni fogjuk a valaha volt legnagyobb humanitárius akciónkat, amíg csak szükséges” – szögezte le.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy napjainkra már a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, számos közösség napi szintű üldöztetéssel és hátrányos megkülönböztetéssel néz szembe. 

Kiemelte, hogy a kormány ezért elindította a Hungary Helps nevű programot, amelynek keretében 80 millió dollárral már több mint egymillió kereszténynek segítettek az otthon maradásban vagy a hazatérésben. Magyarország ezt a programot is folytatni fogja, amíg szükséges – közölte.

Borítókép: Szijjártó Péter (Fotó: Kurucz Árpád)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.