Az azonos neműek megáldásával kapcsolatos határozat teljesen mértékben szemben áll az utoljára 2021-ben deklarált egyházi állásponttal,
miszerint az egyház nincs felhatalmazva arra, semmilyen körülmények között, hogy megáldjon azonos nemű párokat.
Müller bíboros az EWTN katolikus tévécsatornának adott interjújában azt mondta: a határozatot megszavazó püspökök „abszolút a katolikus doktrínákkal szembe mennek. A dogmák definíciójával szemben. Kell lennie egy bírósági tárgyalásnak. El kell ítélni őket. És el kell távolítani őket a hivatalukból – kivéve, ha megtérnek.”
Müller úgy fogalmazott:
a keresztségi hitvallást lecserélték a pogány LMBTQ-ideológia bálványára.
Szerinte Krisztus keresztje helyett a német Szinodális Út vezetői a szivárványos zászlót emelték magasba, és a keresztény hitvallás helyett neopogány vallást követnek.
Burke bíboros hasonlóakat mondott: szerinte
a legsúlyosabb bűnöket követték el Krisztus ellen a német Szinodális Úton, és a kánonjogban ott szerepelnek ma megfelelő szankciók.
Ferenc pápa 2019 nyarán diplomatikus, de határozott levelet írt, amelyben megpróbálta visszaterelni az akolba a német egyházat. A német egyház viszont csendben, de ignorálta a pápai útmutatást. A javaslataikat három „szinódusi gyűlés” tárgyalta 2020. január– februárban, 2021. szeptember–októberben, illetve idén február elején Frankfurtban. A 69 német püspök többsége részt vett a folyamatban, habár éppenséggel ignorálhatták volna is azt, hiszen az egyház nem demokrácia.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!