Nem vitte el a tulajdonos, így körbeaszfaltozták az autóját Romániában

Kis hétköznapi szürrealitás.

Magyar Nemzet
Forrás: Vezess2023. 04. 05. 16:11
New,Asphalt,Road.,Road,Asphalt,Works.,Construction,Works
666840595 Fotó: Marsan
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fel akartak újítani egy útszakaszt Románia Krajova nevű városában, azonban egy parkoló autót a tulajdonosa nem vitt el a helyszínről, ezért azt a részt, amelyen a jármű állt, nemes egyszerűséggel kihagyták – számolt be az esetről a Vezess.hu.  

A nap végére egyébként sikerült elvégezni a munkát, ugyanis előkerült a sofőr és feltehetően olyan helyre vitte a kocsit, ahol éppen nincs felújítás. ez azt jelenti, hogy a fotókon kívül semmi más emlékeztet majd az incidensre. 

„Sokáig vártuk a sofőrt, hívtuk a szállítókat is, de valami probléma miatt késtek. Végül úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk az aszfaltozást, nem vesztegetjük az időt. Főleg, hogy elég késő volt már és nem tarthatjuk estig munkában az embereket. Egyébként ezután már elég gyorsan megoldódott a helyzet, mert előkerült a sofőr is. Aztán azt a darabot is leaszfaltozták, így az utca mára teljesen aszfaltozott” – részletezték az esetet a vállalat képviselői.

A szürreális képek az autóról és a felújításról elsőként a helyi Facebook-oldalakon kezdtek el terjedni, ezeket ide kattintva nézheti meg. 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.