Szijjártó Péter: Sikertörténet hazánk és Laosz együttműködése

A külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint 160 millió dollár értékben adtak át magyar beruházásokat az ázsiai országban.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 04. 27. 11:22
Fotó: BORSOS MATYAS
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar beruházásokat adtak át Laoszban 160 millió dollár értékben, a kormányzati kötött segélyhitelprogram keretében víztisztító telepet és korszerű húsfeldolgozó üzemet avattak fel, illetve elektronikus népességnyilvántartási rendszert hoztak létre − közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Vientiánban. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a laoszi kollégájával, Szaleumxay Kommaszittel közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködése a kölcsönös tiszteletre és a barátságra épül, és minden túlzás nélkül mondható, hogy igazi sikertörténetről van szó.

Rámutatott: három magyar beruházást adtak át nagyjából 160 millió dollár értékben a délkelet-ázsiai államban, amelyek nyomán szélesebb körben válik elérhetővé a tiszta ivóvíz, jelentősen megnő a húsfeldolgozás kapacitása, valamint létrejön az egységes személyi igazolványrendszer.

Tudatta, a magyar vállalatok százmillió dollár értékben építenek Laoszban víztisztító telepeket, és a most felavatott létesítmény naponta 44 ezer köbméter vizet fog megtisztítani, ezzel 250 ezer ember számára biztosítva az egészséges ivóvizet.

A magyar cégek emellett 35 millió dollár értékben korszerű hús-, hal- és narancsfeldolgozó üzemeket, három vágóhidat építettek fel, számottevően bővítve a helyi élelmiszeripar kapacitásait − sorolta.

Elmondta, hogy a hazai társaságok 25 millió dollár értékben létrehozták a laoszi elektronikus népességnyilvántartási rendszert és az egységes személyi igazolványrendszert, amelynek eredményeként a papíralapú rendszer helyett a közigazgatás részben átállhat a digitális működésre.

Szijjártó Péter kijelentette: 

mi büszkék vagyunk arra, hogy magyar vállalatok 160 millió dollár értékben olyan beruházásokat hajtottak végre magyar technológiával, magyar gépekkel, magyar alkatrészekkel, amelyek nyomán itt, Laoszban a legfontosabb területeken jött létre jelentős modernizációs fordulat.

Arra is kitért, hogy Magyarország újranyitotta a nagykövetségét Vientiánban, miután Laosz is így tett a budapesti diplomáciai képviseletével. − Ezt a lépést nemcsak a gazdasági sikerek indokolják, hanem az a tény is, hogy több száz laoszi hallgató jelentkezik minden évben magyarországi ösztöndíjra − szögezte le. − Még a legelvakultabb bírálóink sem állíthatják, hogy nem sikertörténet, ami létrejött a két ország között − fogalmazott a miniszter.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Laoszban (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.