A múlt szerdai esetet követően a szerb kormány több intézkedést is bevezetett, valamint kilátásba helyezett, ezek között szerepel, hogy az ország minden iskolájában állandó rendőri felügyeletet vezetnek be, illetve megkezdik a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatárának a 14-ről 12 évre való csökkentését. Ez utóbbi azért merült fel, mert a gyilkos hetedikes diák még nem töltötte be a 14. életévét, így a szerb törvények értelmében nem büntethető.
Az iskolai ámokfutás másnapján egy húszéves férfi gépkarabéllyal lelőtt nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén. A férfi beismerte tettét, azt mondta, meg akarta félemlíteni a környéken élőket. Szerdán az utcai ámokfutó apját is elfogták. A férfinál nagy mennyiségű lőszert és néhány pisztolyt, valamint fegyveralkatrészt találtak. A rendőrség fegyverek és robbanószerek illegális előállításával, tartásával, viselésével és kereskedelmével gyanúsítja.
Alekszandar Vucsics szerb államfő a szerb közszolgálati televízió vasárnap esti műsorában arról beszélt: olyan drákói büntetéseket vezetnek be az illegális fegyverbirtoklásra, hogy senki nem akarja majd elmulasztani engedély nélkül tartott fegyvere leadását. Fegyvertől, illetve lőszertől függően 5–15 év közötti börtönbüntetésre számíthat az, akinél ilyet talál a rendőrség, és semmilyen kifogásra nem lesznek tekintettel.
A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan negyven lőfegyver jut.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!