Ben Wallace védelmi miniszter a londoni alsóház képviselőinek adott tájékoztatásában elmondta: a brit védelmi tárca Storm Shadow típusú rakétákat szállít Ukrajnának. A gyártó által szolgáltatott adatok szerint e fegyvertípus hatótávolsága 250 kilométer. Wallace ismertetése szerint e rakétatípus kizárólag hagyományos töltetek szállítására alkalmas, hosszú hatótávolságú precíziós eszköz, amely kiegészíti az Ukrajnának már korábban átadott hasonló fegyverek, köztük a HIMARS és a Harpoon rakéták nyújtotta védelmi képességeket.
A Downing Street hétfői tájékoztatása szerint a London által átadott katonai felszerelések hatékonyságát kiképzési programokkal és gazdasági támogatással is növelni kell.
A londoni kormányfői hivatal felidézi, hogy a brit fegyveres erők tavaly 15 ezer ukrán katonának nyújtottak hadszíntéri képességfejlesztő képzéseket.
Nagy-Britannia új képzési programot is kidolgoz ukrán pilóták számára, ezzel is elősegítve, hogy Ukrajna új, NATO-szabványoknak megfelelő, F−16-os harci repülőgépekből álló légierőt építhessen ki − áll a Downing Street hétfői ismertetésében. Brit hivatalos forrásból most tettek először konkrét említést arról, hogy Ukrajna F−16-os repülőgépeket kaphat.
A Downing Street úgy fogalmaz hétfői tájékoztatásában, hogy Nagy-Britannia a nyáron alapszintű repülési képzést indít ukrán pilótáknak, és London e programmal párhuzamosan együttműködésre törekszik más országokkal F−16-osok szállítása érdekében.
Az ismertetés nem tér ki arra, hogy ezeket a repülőgépeket mely országok adnák át Ukrajnának és mikor. A brit királyi légierő (RAF) állományában nincsenek F−16-os harci repülőgépek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!