Goran Rakics, a Szerb Lista elnöke azt mondta, Albin Kurti koszovói miniszterelnök minden probléma forrása és miatta gyűltek össze ott az emberek. A politikus megismételte, elvárják, hogy a koszovói különleges egységek vonuljanak ki az északi részről, illetve a megválasztott albán polgármesterek ne menjenek be a városházára.
Az albán felet ezúttal nemcsak a szerbek és Oroszország, hanem a nyugati hatalmak is felelőssé teszik a történésekért. Az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete szerint Pristina következményekkel számolhat, amiért nem hallgatta meg az USA tanácsait. Cristopher Hill úgy fogalmazott, ez kihatással lesz Washington és Koszovó kapcsolataira. Belgrádban újságíróknak Hill elmondta, hogy előrelépésre van szükség Belgrád és Pristina viszonyában, s létre kell hozni a koszovói szerb önkormányzatok közösségét.
Az Egyesült Államok ezután – ez idáig először – szankcióval sújtotta Koszovót az albán nemzetiségű polgármesterek megválasztását követő heves összecsapások miatt, kizárva Pristinát egy nemzetközi hadgyakorlatból.
Koszovó többé nem vesz részt a Defender 23 elnevezésű, húsz ország részvételével zajló közös manőverben, amely áprilistól júniusig tart – jelentette be kedden Jeffrey Hovenier, az Egyesült Államok pristinai nagykövete.
Koszovó számára ez a gyakorlat véget ért
szögezte le az amerikai misszióvezető a helyi médiának. – A koszovói kormány intézkedései a válság légkörét hozták létre északon – hangsúlyozta a diplomata.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!