Az RMDSZ várhatóan nem vesz részt az új román kormányban

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség várhatóan nem vesz részt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) által megalakítandó új bukaresti kormányban – jelentette be Kelemen Hunor.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 06. 13. 21:03
KELEMEN Hunor; KÖLCSEY Ferenc
Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszédet mond Kölcsey Ferenc szobrának átadásán a partiumi Nagykárolyban 2023. április 12-én. A szobor Győrfi Lajos szobrászművész alkotása. MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedden a korábbi terveknek megfelelően Marcel Ciolacut, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét bízta meg kormányalakítással Klaus Iohannis román államfő. A miniszterelnök-jelöltnek elvileg tíz napja van arra, hogy az új kormány összetétele és programja számára bizalmi szavazást kérjen a parlamenttől, de azt mondta, reményei szerint az általa vezetett kabinet már csütörtökön leteheti a hivatali esküt.

Borítókép: Kelemen Hunor (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.