Az ügy részeként a politikusnőt letartóztatták, ám áprilisban már házi őrizetbe is került elektronikus nyomkövető viselésének kötelezettségével. Május vége óta azonban már szabadlábon védekezhet, és a nemzetközi címlapokat az vezeti azóta, a botrányos hátterű Kaili hogyan fog visszatérni az Európai Parlamentbe dolgozni. Az EP volt alelnöke ugyanis már házi őrizete alatt azt nyilatkozta, hamar visszatérne a munkába, és egy bírósági végzésnek köszönhetően meg is kapta a lehetőséget arra, hogy részt vegyen a testület eheti plenáris ülésén. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője ennek kapcsán lapunknak elmondta,
döbbenetes, hogy egy ilyen súlyos ügy után a gyanúsított politikusok sorra jönnek ki a börtönből és folytatják tevékenységüket.
A Politico értesülései szerint Kaili egy kisebb irodát is kap néhány emelettel lejjebb alelnöki irodájától.
Kaili munkába való visszatérése azonban minden bizonnyal nem fog nagy sikert aratni – vélekedett a Politico. A politikusnő mögött ugyanis nem csak a brüsszeli korrupciós botrány van, hírnevét egy másik üggyel is besározta, miszerint százezer eurót csalhatott el az EP-től asszisztensein keresztül hamis kifizetésekkel, és kenőpénzt is elfogadhatott. A hírportál felhívta a figyelmet arra is, Kaili „politikailag hajléktalanná vált”.
Kirúgták pártjából, a görög szocialista Pánhellén Szocialista Mozgalomból (Pasok), az Európai Parlament képviselőcsoportjából, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségéből
– sorolta a Politico.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!