Ezt erősítette meg a most a nyilvánosság elé álló Ziegler is egy korábban előre rögzített interjúban.
Bármikor, amikor kérdéseket akartunk feltenni az elnökkel kapcsolatban, azt a választ kaptuk, hogy nem tehetjük meg, mert az túl sok jóváhagyást igényel
– fogalmazott.
Mindketten azt mondták, a nyomozásban csak nagyon lassan tudtak haladni, mert munkájukat folyamatosan akadályozták, az igazságügyi minisztérium emberei pedig információkat adtak ki Hunter Biden jogi csapatának, ezzel akadályozva, hogy a nyomozók bizonyítékhoz jussanak. Ziegler arról is beszámolt, hogy a nyomozás során nem tudtak beszélni a Biden család érintett tagjaival. Emlékeztetett, interjút akart készíteni Hunter Biden felnőtt gyermekeivel, s a Biden család más tagjaival, de ehhez sem kapott jóváhagyást, mondván az amerikai elnök unokáiról van szó.
Nem emlékszem más olyan nyomozásra, amikor a munkát ennyi szükségtelen jóváhagyás lassította volna, lényegében nem engedték, hogy végezzem a nyomozói munkámat
– összegezte tapasztalatait Ziegler.
A két nyomozó egyetért abban, hogy Hunter Biden ellen súlyosabb bűncselekmények miatt kellett volna vádat emelni, mint ami a vádalkuban szerepel. Állításuk szerint Hunter Biden azért részesült enyhébb bánásmódban, mert Joe Biden elnök fia. Hozzátették: a 2020-as választások előtt különösen lassan haladt Biden fia ügyében a nyomozás – közölte a Fox News.
Jason Smith republikánus képviselő hitelesnek nevezte a nyomozók beszámolóját. – A tényeik egybevágnak. Senki nem vonta kétségbe azt, amit mondtak – nyilatkozott a politikus. Hozzátette: azzal, hogy a nyilvánosság elé álltak, személyes kockázatot vállaltak.
A modern amerikai történelem legnagyobb korrupciós és hatalommal való visszaélési botrányának nevezte az ügyet Sean Hannity a Fox News műsorvezetője, aki saját műsorában elemezte az ügyet.
A kongresszusi demokraták ezzel nem törődnek, számukra a nagyfiú védelme sokkal fontosabb, mint hogy helyesen cselekedjenek.
A meghallgatáson felszólalt William Timmons republikánus párti képviselő is, aki Joe Biden érintettségét taglalta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!