A legenda szerint Pamplona első püspöke, Szent Fermín egy római szenátor kereszténységre áttért, jámbor lelkű fia volt, akit 303-ban galliai térítőútján, Amiens-ben fejeztek le. A mártírhalált halt püspök Pamplona védőszentje, Navarra társpatrónusa, a csizmadiák, a borkereskedők és a pékek védőszentje. Ereklyéinek egy része 1196-ban került vissza Franciaországból szülővárosába, ahol ettől fogva október 10-én tartották ünnepét.
Az időpontot az őszi időjárás miatt 1591-ben áttették július elejére, a hagyományos állatvásárok idejére, amikor a jószágaikat a városba hajtó marhakereskedők bikaviadalokat is tartottak. A két esemény összekapcsolásából született az eleinte kétnapos Feria de San Fermín (vagy ahogy a helyiek nevezik: sanfermines) idővel egyre tovább tartott, újabb látványosságokkal, köztük
a 17. századtól a bikafuttatással bővült, és egyre több látogatót vonzott.
Egy regény hozta el a világhírt
A napjainkban már kilencnapos ünnep a múlt században Ernest Hemingway révén vált világhírűvé. A Nobel-díjas amerikai író 1923-ban látta először a bikafuttatást (encierro), amelynek 1926-ban megjelent
Fiesta (A nap is felkel) című regényében állított irodalmi emléket.
Műve felkeltette az érdeklődést a látványosság iránt, amelyre ma már özönlenek az emberek. A kétszázezer lakosú Pamplona utcáit ilyenkor egymilliónál is több turista lepi el, akik esznek, isznak, énekelnek, táncolnak, és gátlásaikat levetkőzve, féktelen mulatozással töltik a világ legőrültebbnek tartott fiesztáját. A több évszázados tradíciójú eseményt a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben lemondták, de tavaly ismét megtartották.
A fesztivált délben a városháza erkélyéről kilőtt rakétával (chupinazo) nyitják meg a teret betöltő, tengerként hullámzó, hagyományos baszk viseletbe (fehér ruha, nyakba kötött piros kendő és piros derékszalag) öltözött tömeg előtt. A következő nap reggelétől aztán naponta több ezer helybéli és turista bizonyítja bátorságát a híres-hírhedt bikafuttatásokon.
Az életükért futnak az arénáig
A bikafuttatás menete évtizedek óta szinte változatlan. A kifejezetten bikaviadalokra tenyésztett állatokat a futtatás előtti éjszakán hagyományosan lábon hajtják át (encierrillo) a város közepén lévő karámokba. Reggel nyolc órakor rakéta fellövésével jelzik, hogy a karámból hat békés természetű ökör kíséretében (akik mindennap megteszik az általuk jól ismert utat) kiengedték a hat viadalra szánt, felajzott bikát. A hatmázsás kolosszusok előtt futók csupán egy összetekert újsággal „felfegyverkezve” rohannak végig az óváros kordonokkal védett, szűk utcácskáin.
A bikaviadal-arénáig mindössze 875 métert kell megtenniük, de a három-négy percig tartó futás így is baleset-, sőt életveszélyes.
A szabályok szerint a résztvevőknek tizennyolc évesnél idősebbnek kell lenniük, alkoholt nem fogyaszthatnak, csak a bikával azonos irányba futhatnak, nem ingerelhetik az állatokat, és a futás alatt szelfik készítése is tilos.
Évről évre százával sérülnek meg
A résztvevőknek erős idegzetre, gyors reflexekre és jó erőnlétre van szükségük, de nem árt, ha a szerencsével sem állnak hadilábon. A baszk ruhát viselő, tapasztalt helyiek, a mozók művészetnek tekintik a futást. Komolyan edzenek, és indulás előtt Fermín szobránál énekelve kérik a szent áldását. A néhány ezer fős tömegben azonban sok tapasztalatlan turista is tolong, akik gyakran dorbézolással töltötték az éjszakát.
1910 óta tizenhat ember vesztette életét a szűk utcákon, legutóbb 2009-ben öklelt halálra egy bika egy madridi férfit.
A kisebb-nagyobb sérülések száma minden évben eléri a százat. Az útvonal mellett ötven méterenként elsősegélypontokat állítanak fel, és húsz mentőautó is készenlétben áll. A bikafuttatás után kezdetét veszi a mulatozás, a vendéglátóhelyek kinyitnak, és a futók bőséges reggelivel jutalmazzák meg magukat.
Bikaviadal és tűzijáték
Az arénába befutó bikák egymástól elkülönített karámokban várják sorsukat. A csaknem húszezer főt befogadó Plaza de Torosba este fél hat órától díszes ruhába öltözött lovasok és az elpusztult állatok szállítására használt lovas fogatok vonulnak be.
Fél hétkor elkezdődik a nap másik nagy látványossága, a bikaviadal (corrida).
Az estéket tűzijáték zárja, a magasra felrepülő rakétákat a város minden pontjáról látni.
A viadalra szánt bikákat (toro bravo) minden évben nagy gonddal választja ki egy bizottság. Az állatok tenyésztésére egész ágazat szakosodott. Minden istállónak saját logója van, bikáik jellemző tulajdonságai tenyészetenként különböznek. A miurai bikák veszélyesek és erősek, de az arénában nemes viselkedésűek. A Cebada Gagóból származók nyugtalanok és ingerlékenyek. A jandillaiak a legmerészebbek, futtatásuk mindig szenvedéllyel és drámával jár. A futtatáson minden nap más tenyészet bikái vesznek részt, és mindössze két istálló van (a Miura és a Victoriano del Río), amely bemutatkozása óta minden évben bekerült a kiválasztottak közé.
A macskaköves utcákon reggelenként végigdübörgő félelmetes bikák esténként már az életükért harcolnak, de alulmaradnak a szigorú koreográfia szerint küzdő, jól felkészült torreádorokkal szemben. A tömegeket vonzó bikaviadal, a hagyomány ellen egyre hangosabban tiltakoznak az állatvédők. Egyelőre azonban nem látszik valószínűnek, hogy egyhamar betiltsák a Spanyolországban művészetnek és kulturális eseménynek tekintett ősi népünnepélyt.
