Ez az iparág a torreádorokon kívül több ezer állattenyésztőt, rendezvényszervezőt, sőt még a bikaviadal-kritikusokat is foglalkoztat. Utóbbiak a tekintélyes országos lapokban tudósítanak az eseményekről.

Bár a bikaviadalok közel sem vonzzák a fél évszázaddal ezelőtti tömegeket, továbbra is a spanyol identitás fontos, bár megosztó szimbóluma az ország déli és középső régióiban. A rajongók szerint a közönség kisebb, de elkötelezettebb.
Miriam Cabas 21 éves torreádor a dél-andalúziai régióból. Egyike annak a mindössze 250 nőnek, akiket Spanyolországban hivatásosként tartanak nyilván. – Igaz, hogy a bikaviadalok száma csökkent, de úgy látom, hogy a fiatalok alig várják, hogy elmenjenek a bikaviadalra – nyilatkozta az AP-nek a nő.
Egyes jobboldali fiatalok számára divattá vált, hogy büszkén vállalják a hagyományos spanyol szimbólumokat, mint például a nemzeti zászló színeinek viselését a karkötőkön és pólóingeken, vagy a bikaviadalokon való részvételt.
Viadal a legfelsőbb bíróságon
A fiatal rajongókat felháborította a kormány tavalyi kísérlete, hogy a nekik járó állami kulturális utalvány – 400 euró használható fel ilyen célra – felhasználási helyei közül kizárja a bikaviadalokat. Egy bikaviadal-egyesület által indított jogi ügy a spanyol legfelsőbb bíróság elé került.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!