Lampedusára látogatott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt követően, hogy Giorgia Meloni olasz kormányfő meghívta, személyesen győződjön meg az Európa kapujának nevezett szigeten kialakult állapotokról. Ahogyan lapunk is megírta, Lampedusa kritikus ponthoz érkezett, a kis olasz sziget, ahol mintegy hatezer olasz állampolgár él, az elmúlt években több tízezer illegális bevándorló otthonává vált.
A vasárnap délelőtti sajtótájékoztatón Meloni megköszönte, hogy Von der Leyen azonnal elfogadta a meghívását, mely nemcsak a szolidaritás, hanem a felelősség kifejezése is, hiszen Itália határa Európa határa is.
Ha Európa azt gondolja, hogy a jelenlegi krízis megoldható a tagországok határainak lezárásával, akkor téved. A problémát közösen kell megoldani, mert minden tagország érintett a kérdésben. A jelenlegi sajtókonferencia a közös felelőségvállalás kifejezése is. Európa jövője a tét
– hívta fel a figyelmet az olasz kormányfő.
Kérdés, hogy a kontinens szembe tud-e nézni azzal a nagy történelmi kihívással, amely az illegális migráció megállítása. – Komoly, összetett, hosszú távú, határozott fellépésre van szükség. Mindenkinek egy irányba kell haladnia, nincs értelme annak, hogy Európa egy része a migrációs hullám megállításán fáradozzon, míg a másik fele ideológiai okokra hivatkozva lebontja ezeket az eredményeket – vélte Giorgia Meloni.
A miniszterelnök továbbra is azt állítja, hogy az Olaszország és Európa által elszenvedett migrációs krízisre nem jelent megoldást a migránsok elosztása.
– Nem egymás baját kell megoldanunk, hanem a külső határokat kell megerősíteni és az induló hajókat leállítani. Ez az egyedüli módja az illegális migráció megfékezésének – figyelmeztetett.
A megalakult olasz kormány továbbra is az afrikai országokkal való strukturált együttműködést javasolja az induló hajók leállítására, az tengeri tragédiák elkerülésére, az emberkereskedő hálózatok felszámolására nézve. Az egységes jogszabályok felállításával egy európai hajómisszió felállítását és a menekültstátusra nem jogosult személyek kitoloncolásának felgyorsítását is szorgalmazta Meloni.