időjárás -3°C Natália 2023. december 9.
logo

Így fokozná még jobban a bevándorlást a német belügyminiszter

Odrobina Kristóf
2023.09.23. 20:35 2023.09.23. 20:45
Így fokozná még jobban a bevándorlást a német belügyminiszter

Nancy Faeser szociáldemokrata német szövetségi belügyminiszter számos korlátozást akar eltörölni a családegyesítéssel kapcsolatban. Egy törvénytervezet szerint a jövőben a kiegészítő védelemre jogosultak – akik nem részesülnek a genfi menekültügyi egyezmény értelmében vett védelemben – az elismert menedékkérőkhöz hasonlóan korlátozás nélkül vihetik majd családjukat Németországba – adta hírül a Die Welt című német lap. Az előző kormány által 2018-ban bevezetett, évi 12 ezer migránsra vonatkozó felső határ 2018-ban így már nem lenne érvényes.

Emellett a belügyminisztérium először tervezi, hogy könnyít a kísérő nélküli kiskorúnak minősülő illegális migránsok helyzetén. Először a testvérek újraegyesítését, vagyis a már Németországban élő, kísérő nélküli kiskorúakhoz tartozó szülők és gyermekeik közös beutazását kívánják szabályozni, és ezzel jelentősen megkönnyíteni

– idézi a dokumentumot a Welt. Korábban erre az újraegyesítésre általában csak akkor kerülhetett sor, ha az egyik szülő már megkapta a védelmet, míg a jövőben ez a szülők és a kísérő nélküli kiskorúak újraegyesítésével egyidejűleg történhet. A tervezetet jelenleg még egyeztetik a szövetségi kormányon belül.

Az Alternatíva Németországért (AfD) ellenzéki párt élesen bírálta a tervezetet. Alice Weidel, a párt társelnöke szerint felelőtlen a szociáldemokrata–zöld–liberális kormánykoalíció politikája, tekintettel arra, hogy mekkora krízissel küzdenek a déli és a nyugati európai államok.

A városok és az önkormányzatok már most is képtelenek befogadni a menedékkérők növekvő számát, nemhogy integrálni őket. Sok helyen a helyiek már most is nehezen találnak lakást a tömeges migráció miatt, az óvodák és az iskolák pedig túlterheltek

– jelentette ki Weidel. Pártja egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a bevándorlás növekedésével egyenesen arányosan emelkedik a bűncselekmények száma, így a közbiztonság egyre rosszabb Németországban.

Itt az ideje, hogy Nancy Faeser emlékezzen arra, hogy hivatali esküje a német nép jólétére kötelezi, nem pedig más államok polgárainak jólétére

– szögezte le Alice Weidel.

Hogy mekkora káosz és széthúzás tapasztalható a migráció kérdésében, jól mutatja, hogy mindeközben Olaf Scholz német kancellár másképp gondolkodik, és közölte, hogy nyitott a határőrizet szigorítására az illegális bevándorlás féken tartása érdekében. Sok ember érkezik Európába és Németországba, és a számuk drámaian megnőtt – mondta Scholz szombaton a Szociáldemokrata Párt nürnbergi nagygyűlésén. Németország elkötelezett a menedékhez való jog iránt. Azokat azonban, akiknek a kérelmét elutasították vagy bűncselekményt követtek el, vissza kell toloncolni – szögezte le a kancellár.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/AP/Eric Gay)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.