Nógrádi György – a tőle megszokott módon – karcos véleményt fogalmazott meg a héten a kanadai–ukrán náci ügyről, miután a kanadai parlamentben egy náci bűnöst tapsoltak állva Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelenlétében. Az esettel kapcsolatban a biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy szerinte felmerülhetnek titkosszolgálati hiányosságok is.
Nógrádi György és Marija Zaharova között folytatódik a vita?
Korábban már szóváltásba került a magyar szakértő és az orosz külügyi szóvivő egy, a lapunkban megjelent állítás miatt.

Korábban a Magyar Nemzet hasábjain megjelent véleménye miatt került kisebb vitába a magyar szakértő Marija Zaharova orosz külügyi szóvivővel. A NATO ötödik cikkelye kapcsán alakult ki csörte köztük. Zaharova figyelmeztette Nógrádi Györgyöt, hogy korábban már támadás ért több NATO-tagot is, mégsem történt semmi.
Nógrádi úr, a közelmúltban számos NATO-országot megtámadtak itt, megsemmisítve az Északi Áramlat 1 és 2 vezetékeit, a bennük lévő gázzal együtt. És semmi…
További Külföld híreink
Visszatérve a kanadai kínos incidensre, arra lettünk figyelmesek, hogy az orosz sajtó is idézte Nógrádival készült riportunkat. Ez nem meglepő annak fényében, hogy korábban a Nógrádi–Zaharova-vita komoly visszhangot kapott az orosz sajtóban is. Ilyen előzmények után joggal várhatjuk, hogy Nógrádi szavaira ismét reagál az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Borítókép: Marija Zaharova, Oroszország külügyminisztériumának szóvivője (Fotó: AFP/Anadolu Agency/Orosz Külügyi Sajtóiroda)
További Külföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kormányváltást akarnak Magyarországon az ukránok, letartóztatták Greta Thunberget
Napi összefoglaló.

Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették
Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kormányváltást akarnak Magyarországon az ukránok, letartóztatták Greta Thunberget
Napi összefoglaló.

Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették
Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!