Folyamatosan érkeztek a megemlékezők a belgrádi iskola elé, ahol szerdán egy 13 éves fiú megölte nyolc diáktársát és az oktatási intézmény biztonsági őrét.

A rendőrség szerint a fiatal fiú mindent előre kitervelt. Az elkövetőt neuropszichiátriai kezelésre viszik, az apját pedig őrizetbe vették. A hivatalos tájékoztatás szerint a hetedikes gyerek a radiológusként dolgozó édesapja pisztolyát használta fel az ámokfutáshoz, de volt nála még egy kisebb pisztoly és Molotov-koktélokat is készített és még egy térképet is magával vitt az iskola épületéről. Úgy tudni, azért ezt a napot választotta, mert történelemórájuk volt, és a történelem-tanterem volt a legközelebb a bejárathoz. Habár az apának megvolt a szükséges engedélye a fegyvertartáshoz, és azokat állítólag a szabályoknak megfelelően tartotta, mégis hozzáfért a gyerek. Médiaértesülések szerint ismerhette a széfek kódjait, így könnyen elvehette a pisztolyokat.

Veselin Milics, Belgrád rendőrfőkapitánya kijelentette, hogy először nem lehetett tudni, mi volt a mészárlás indítéka, ám a fiú vallomásaiból kiderült, hogy hosszú ideig kiközösítve érezte magát, és csúfolták a társai, ez válthatta ki az agresszív reakciót.
Mivel az elkövető még nem töltötte be a 14. életévét, ezért a hatályos szerbiai törvények értelmében nem büntethető. A rendőrség szerint nem lehet kizárni, hogy a fiú ezzel tisztában volt.
A történések másnapján is érezhető volt a feszültség az iskola környékén. Az áldozatok hozzátartozói, barátai, ismerősei mécsesekkel, gyertyákkal érkeztek, hogy kifejezzék bánatukat és együttérzésüket. Több fővárosi középiskola osztálya is ellátogatott a helyszínre, hogy így tisztelegjenek az áldozatok emléke előtt.
Szörnyen érzem magam. Lehet, hogy ez a gyerek sokat nézte az amerikai filmeket és televíziókat. Ott minden nap lelőnek valakit az iskolában. Hála istennek nem ismertem az áldozatok közül senkit. Lehet, hogy tévedek, de a pszichológusoknak és a pedagógusoknak minden gyermeknél fel kellene ismerniük, hogy esetleg baj van. Nem lehet, hogy egy hónapja készül erre a tettére, mégsem veszi észre senki
– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Mira Petrovics, aki szintén a helyszínen helyezte el a kegyelet virágait.